Legrosszabb napjaira emlékeztet az MSZP

2006.07.03. 09:18
Az önkormányzati választásokra készülve a szocialista párt szinte romokban. Nincs vezető, nincs vezetőség, Gyurcsány Ferenc energiája szétforgácsolódott. Kommunikációs és stratégiai bakik.

Tempóhátrányba került a miniszterelnök, így összegezhető az Index által megkérdezett szocialista és önkormányzati politikusok véleménye, arról, hogy parlamenti választásokon győztes párt az elmúlt tizenhat év legrosszabb népszerűségi mutatóival vág neki az önkormányzati választásoknak. A trend eddig az volt, hogy a győztes legalább az önkormányzati választásokig megtartotta előnyét, sőt némileg növelni is tudta azt.

Ezzel szemben hogyan áll most az MSZP? A legfrissebb Medián-adatok szerint az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében 37-ről 31 százalékra csökkent, a Fideszé pedig hasonló mértékkel 38 százalékra nőtt. Forrásaink szerint ennek a rossz stratégia az oka.

A választások után Gyurcsánynak, a győztes párt vezetőjének minden lehetősége meg lett volna arra, hogy azzal a kormánnyal, amellyel a 2002-2006-os ciklust befejezte, rögtön hozzákezdjen a gazdaság rendbetételéhez. A népszerűtlen döntéseket könnyebb is lett volna lenyomni az emberek torkán a vereség miatt romjaiban heverő ellenzékkel. A kormányfő azonban elszalasztotta, hogy a választás után elismerje, a gazdaság egyáltalán nem olyan helyzetben van, ahogyan a választás előtt lefestették. A kormányfő inkább az elzárkózást és az időhúzást választotta.

Az új, de nem létező csapat

Gyurcsány ahelyett, hogy a bevált csapattal - az aktuális kormányával - a reformok kialakításához hozzálátott volna, előbb prezentációt kért a miniszteritől, majd alig több mint egy hónap múlva szélnek eresztette miniszterei zömét. A kormányátalakítás látszik egyébiránt a következő két év legvalószínűbb hangulatjavító intézkedésének, de erről később.

Egyik forrásunk szerint Gyurcsánynak az lett volna a feladata, hogy a reformokhoz "felelős államférfiként" külföldön támogatókat szerezzen, és onnan, például Blairrel vagy Schröderrel együtt üzenték volna a magyar társadalomnak, hogy a reformok nehezek, de van kiút, és igenis könnyebbé, jobbá teszik az életet. Másfél hete, a Bush-látogatáskor volt erre egy bátortalan próbálkozás ugyan, de ez alig ment át.

A támogatók keresése helyett Gyurcsány a legapróbb feladatokkal is maga kezdett el foglalkozni. A kormánya összeállítása mellett egy olyan rendszert alakított ki, amelynek nagyon kevesen látják az értelmét. A versengő kormányok - azaz a kormány mellett működő fejlesztési ügynökség és államreform bizottság - újabb feszültségeket okoztak kormányon kívül és belül, a társadalom pedig nem érti, hogy ezeknek mi értelmük van. De tényleg, mi értelmük van?

Összevisszaság

A kormányfő egymaga intézkedik, amit sokan azzal magyaráznak, hogy a versengő kormány kialakításával minden kontroll megszűnt a miniszterelnök körül. Pontosabban Gyurcsány minden kontrollt megszüntetett. Mit lehet várni az MSZP országos elnökségétől, amely funkcionálisan nem létezik, és amelynek tagjai bekerültek a kormányba. "Nem mernek szólni" - mondta egy informátorunk.

De ha már azt a stratégiát választotta, hogy másfél hónapig kizárólag a saját elképzeléseit valósítja meg, és most mindent az asztalra borít, tehette volna sokkal kiforrottabban, említette egy szocialista forrásunk, aki elképedve áll az előtt, hogy áfaügyben és tandíjügyben naponta jelennek meg újabb és újabb elképzelések. Szerinte nem Gyurcsány feladata lenne, hanem szakértői csapatáé, hogy mennyivel emelkedjen az adó, és hogyan hívják a tandíjat. De hol van a szakértői és politikai csapat?

Hibák

Ezalatt a pártban

Elérkezettnek látta az időt újabb lépésre a Kertész Krisztián, aki már tavaly platformot akart létrehozni, de akkor Szekeres még mint elnökhelyettes helyére tette a fiatal aktivistát. Levelében úgy fogalmaz, kész arra, hogy akár kétezer párttaggal a háta mögött támogassa a pártban elindított szemléletváltást. Kertész az Indexnek elmondta, platformja kifejezetten arra jött létre, hogy a szemléletváltást felgyorsítsa, és még akkor is kiálljon Gyurcsány Ferenc és a reformok mellett, amikor a párt népszerűsége esetleg már romlik.

Gyurcsány egyeduralmat alakított ki, de magára is maradt. „A várakozásmenedzsment el lett számítva” – ismerte el az egyik stratégiai hibát a Gyurcsány-stáb egyik tagja. Hibát azzal követtek el, hogy a nyilvánosságtól való, hosszú hetekig tartó elzárkózással olyan magasra tették a várakozásokat, hogy gyakorlatilag lehetetlen kielégíteni őket. Ráadásul a piac és a társadalom vágyai teljesen ellentétesek egymással, így aztán abszolút esélytelen, hogy mindkettőnek megfeleljenek.

A kormányfő kommunikációjára alapozva sokan arra számíthattak, hogy a türelmi időszak után, kész, kiforrott és egyértelmű tervezetek kerülnek elő a miniszterelnöki paraván mögül, ehelyett azonban a kapkodás jelei tűntek fel, lásd például a tandíj és az áfaemelés ügyét. Ráadásul Gyurcsány Ferenc már a választások előtt körülbelül fél évvel azt mondta, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban elkezdődött azoknak a reformjavaslatoknak a kidolgozása, amelyek végrehajtásához - nyerésük esetén - azonnal hozzáláthatnak. És nyertek, de SZDSZ-es forrásaink azt mondják, semmiféle előkészítő munka nem zajlott, ők legalábbis nem találkoztak ennek eredményeivel.

A jogalkotási előkészítési munka viszont iszonyatosan lelassult, mivel a tárcák apparátusa egyszerűen leállt. A kormány ugyanis bejelentette a részleteiben még meglehetősen bizonytalan minisztériumi létszámleépítéseket, úgy pedig senki nem akarja magát "megerőltetni", hogy egyáltalán nem biztos a jövője.

A reformhangulat hátterében

Gyurcsány Ferenc és emberei heteken át hangoztatták, hogy Magyarországon reformhangulat van. A másik hibát viszont akkor követték el, amikor az esetleges reformintézkedések támogatóinak preferenciáit nem mérték fel. Ebből ugyanis (utólag) kiderült, hogy az emberek addig vágynak a reformokra, amíg azok őket nem érintik, illetve amíg nem kell többet betenniük a közösbe. A hibák közé sorolják a sajtóban csak „nem fog fájni” kijelentésként forgó szerencsétlen mondatot is, amely valójában máshogy hangzott, de úgy se volt jobb.

A szocialisták feszültséget és nem drámát látnak. Szerintük az önkormányzati választásokat úgyis helyi szinten kell megnyerni. Egy megyei pártvezető úgy fogalmazott, hogy a "polgármesterek népszerűsége nem ingadozik úgy, mint a párté". Gyurcsányék is így gondolhatják, mert "az országos kampányról még nem beszélt senki". Az Index úgy tudja, hogy csak a következő hetekben alakul ki a párt országos kampánya.

Arról is hallani híreket, hogy az önkormányzati választásokat a népszerűtlen döntések áraként „hagyják elmenni”. „Budapest és a nagyvárosok túlnyomó többsége kell” – mondta egyik vezető beosztású informátorunk, aki szerint nem lesz tragédia, ha a képviselőik a parlamenti munkára tudnak majd koncentrálni, és nem polgármesterek és közgyűlési tagok lesznek.

Az információhiány problémái

Na de nem minden negatív és kritizálható, többen is a jelenlegi gyurcsányi politika pozitívumának tartják, hogy a kormányfő nem támadta meg saját "stratégiai bázisát": a nyugdíjasokat. És még ebbe is kapaszkodhatnak.

A szocialista pártban csak követik az eseményeket. A feszültséget mutatja, hogy Karsai József szocialista képviselő a hétfői frakcióülésen kipakolt, és mások is kritizálták, hogy a döntések előkészítésébe nem vonják be őket, és az újságokból kell tájékozódniuk. Azt Gyurcsány munkatárai közül is elismerik, hogy ez valóban hiba. „Az információhiány miatt van elégedetlenség, nem volt rá idő, figyelem” – fogalmazott egyik forrásunk, aki szerint ezt felismerték, és rohamosan változtatni is akarnak rajta.