A tanárok nem rajonganak a valóságshowkért

2003.04.08. 13:42
A hazai általános és középiskolák tanárai legtöbben a Népszabadságból tájékozódnak, kétszer annyian, mint a Magyar Nemzetből, és alig forgatják az egyébként növekvő népszerűségű bulvárlapokat. A Köznevelés című szakmai lap megbízásából készült felmérés szerint a hetilapok között sem a "könnyű műfaj" a pedagógusok kedvence: a legjobbnak tartott magazinok listáján a HVG után ugyanis jelentős lemaradással következik csak a Nők Lapja. A tanárok harmadának ugyanakkor nincs kedvenc hetilapja.
A GfK Hungária Piackutató Intézet a Köznevelés című lap megbízásából telefonos kutatást végzett a lapot olvasó pedagógusok körében. Az ötszáz fős általános, közép- illetve szakiskolai tanárok kétharmada már több mint 20 éve van a pályán.

A HVG-t kedvelik

A GfK tanulmánya szerint a szakújságot is forgató pedagógusok 30 százalékának nincs kedvence, vagy nem tudott dönteni arról, hogy "melyik a legjobb hetilap", 7 százalék pedig napilapot, vagy havi magazint említett. A fennmaradó 63 százalék több mint harmada a HVG-t (az összes megkérdezett 24 százaléka) jelölte meg legjobb hetilapként. A HVG toronymagasan vezet, hiszen a második legjobbnak választott Nők Lapja (6 százalék) negyed annyi említésszámmal követi csak. A 168 óra, az Élet és Tudomány, a Heti Válasz és az Élet és Irodalom 4-5 százalékuk számára jelenti a legjobb hetilapot.

Nem megy a bulvár

A felmérés szerint a szakmai lap mellett a legtöbben az országos politikai napilapokat olvassák. A Népszabadságból a tanárok majdnem 40 százaléka tájékozódik, míg a Magyar Nemzetet 21 százalék, a Magyar Hírlapot 6 százalék említette. A tanárok 7 százaléka megnevezés nélkül említett napilapot állandó olvasmányai között, ám az egyébként magas olvasottságú országos bulvárlapokat alig néhány megkérdezett említette a felmérés során. A GfK szerint a megyei lapokat kevesen említették ugyan, de a cég valószínűsíti, hogy olvasottságuk magasabb a mérés eredményénél.

6 százalék nem néz tévét

A tévéműsorokra vonatkozó kérdésekre sokan csak általánosságban említettek műsorokat, például híradó, hírműsor, filmek, sport, természetfilmek. A megkérdezettek mintegy 70 százaléka a "híradót" vagy valamilyen hírműsort jelölt meg egyetlen vagy az általa leginkább nézett tévéműsorként. Nagy népszerűségnek örvendenek még körükben a természetfilmek, a tudományos ismeretterjesztő filmek, a Spektrum televízió műsorai. A felmérés tanúsága szerint azonban a tanárok nem tartoznak a valóságshow rajongótáborába. Az összes megkérdezett közül csupán négyen emlékeztek meg az egyik kereskedelmi csatorna vállalkozásáról kedvenceik között. A megkérdezettek 6 százaléka nem néz televíziót.