Márciusban folytatódik a zászlóégetők pere

2004.01.26. 17:11
M. Giorgio Richárd vallomásával kedződött meg hétfőn délelőtt annak a három férfinak a pere, akik részt vettek egy izraeli zászló elégetésében a Tilos Rádió előtt január 11-én tartott tüntetésen. A gyorsított bírósági eljárásban várhatóan hétfőn még nem születik ítélet. A bíróság épülete előtt, majd a folyosókon szimpatizánsok kisebb csoportja verődött össze. Az ügy tárgyalását március közepén folytatják.
Újabb bizonyítási kérelmeknek adott helyt a bíróság, így a hétfőn kezdődött per tárgyalását a bíróság március 17-re elnapolta. A védők kérésére kikérik orvosszakértő véleményét, tanulmányozzák a tévéfelvételeket, és újabb tanúkat hallgatnak ki.

M. Giorgio megismételte

A hétfői tárgyalási napon elsőként M. Giorgio Richárd tett vallomást. M. Giorgio a bíróságon megismételte, amit az ügyészségen vallott: a demonstráción egy vélhetően kábítószertartalmú cukorkát kapott egy ismeretlentől, így alig emlékszik valamire abból, ami később történt. Az ismeretlen, cukorkát "osztogató" férfit 40-45 év körülinek írta le, aki egy hölgy társaságában volt a helyszínen. Tíz percig beszélgettek M. Giorgióval, majd a férfi megkínálta mentolos cukorkával. Ezek után a vádlott vallomása szerint már alig emlékszik valamire, rosszullétre, izgalmi állapotra, öntudatlan cselekvésre panaszkodott.

Ugyanaz a férfi, aki korábban állítólag a cukorkát adta neki, később ismét előbukkant és bíztatta M.Giorgiót a zászlóégetésre. Ő ezt parancsként fogta fel, és aszerint is cselekedett. Vallomása szerint egyébként azt nem vette észre, hogy egy izraeli zászlót égetnek, csupán egy fehér ruhadarabnak látta a zászlót.

A tárgyaláson kiderült, hogy M.Giorgio részt vett 2002 júliusában az Erzsébet-hídi tüntetésen, ahol a rendőrség őrizetbe is vette, és rendzavarás miatt figyelmeztetésben részesült.

Tekintse meg képeinket!

Vallomást tett ezután a két másik zászlóégetéssel vádolt férfi, B. Miklós és F. Zoltán is, akik M. Giorgióhoz hasonlóan úgy gondolják, nem követtek el bűncselekményt.

B. Miklós gyújtotta meg a zászlóégetés előtt a Tilos-pólót, és vallomásában elmondta: igazából csak később, a fotók és a videofelvétel alapján állt össze neki a kép arról, hogyan is történt pontosan a zászlóégetés.

Szimbólikus lépés

F. Zoltán, aki a demonstrációra az izraeli zászlót hozta, elmondta, hogy a zászló elégetésével szimbolikusan akart üzenni a Tilosnak és a mögötte alá köröknek. Hat éve él Magyarországon, és azt tapasztalja, hogy nincs foganatja a kormányellenes tüntetéseknek, a zászlóégetéssel pedig szerinte nyomatékosítani lehet a követeléseket. Erre egyébként a televízióban töb külföldi példát is látott. F. Zoltán egyébként a tüntetés felénél ugrott haza a zászlóért, és akkor vett magához oldószert is.

A bíróság tanúként hallgatta meg kora délután az eseményen dolgozó újságírókat és fotóriportereket. Tanúként három újságíró és fotóriporter szólalt meg, akiket elsősorban a zászlóégetésről faggatott a bíróság, illetve arról, hogy M. Giorgio furcsán viselkedett-e. Ez utóbbiról mindhárman úgy nyilatkoztak: izgatottan viselkedett, de nem furcsán.

Tanúként hallgatták meg a demonstráció egyik résztvevőjét, aki egyetértett azzal, hogy a rádió előtt elégtettek egy Tilos pólót, de tiltakozni kezdett amikor az izraeli zászló került sorra. Mint a tanú közölte: azzal csitította az égetőket, hogy ezt a zászlót inkább az izraeli követség elé szervezett tüntetésen égessék el. Ezután a tárgyalás rövid időre félbeszakadt, mert eleredt M. Giorgio Richárd orra vére. A tárgyalás azonban negyedórás szünet után folytatódott.

A hétfői tárgyalás zárásaként tanúvallomást tett M. Giorgio Richárd édesanyja fia hazakerülésének, és "rosszullétének" körülményeiről. Elmondásával megerősítette a fia által elmondottakat, kiegészítve azt néhány családi adalékkal, többek közt a mérgezéses tünetekkel küzdő, a tüntetésről ismeretlen körülmények között hazakeveredő fiú ápolásának részleteivel.

Szimpatizánsok a bíróságon

Az ügyészség még pénteken kezdeményezte a gyorsított eljárás lefolytatását a három férfi ellen, miután a BRFK garázdaság bűncselekménye elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást ellenük.

A tárgyalás előtt reggel több rendőrségi kisbusz és rendőrautó vonult ki a bíróság elé, ám a per eredetileg meghirdetett kezdő időpontjára már csak két rendőrautó és két posztoló rendőr maradt az épület előtt.

A tárgyalóterem előtt több tucatnyian várakoztak, egyikük "Nem garázdaság, nem izgatás, kőkemény nemzeti igazság" - feliratú táblát emelt a magasba.