A kormány retteg a drogosoktól

A Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai programvezetőjeként mit tanultál az önfeljelentési akcióból?

Az egyik legfontosabb tapasztalatom az volt, mennyire elfogult a rendőrség eljárása. Voltak, akik ellen gondolkodás nélkül megindították az eljárást, másoknál pedig simán elutasították, mint például a 64 éves Láng Júlia esetében. És semmilyen érvelés nem volt mögötte. Egyszerűen az ő munkájukban is megmutatkoztak a társadalmi sztereotípiák, hogy milyen is a droghasználó.

Talán jobban meg kellett volna határozni a stratégiai célokat, de a Kendermag Egyesület akciója nemzetközi szinten is új dolog volt, még a BBC is beszámolt róla. Hatvan ember vett részt benne, és ez azért szép eredmény. Meg szerettük volna ismételni azt, amit megtettek a fekete polgárjogi aktivisták a hatvanas években, később a nyolcvanas években pedig a melegek. Coming out volt, próbáltunk kitörni a sztereotípiák szorításából. Van tehát egy démonizált csoport, "a drogosok", amelyhez a társadalom nem társít arcokat, és elszigetelt, deviáns csoportocskának tartja. Megpróbáltuk bemutatni, hogy gyakorlatilag minden társadalmi réteget érinti, olyan embereket is, akikről senki nem gondolná. És ez a része jól is sikerült: ez volt az első alkalom, amikor tévékben arcukat vállalva beszéltek marihuánafogyasztók. De persze tudatában voltunk annak, hogy a sajtónak szenzáció kell, és szállítottuk.

A rendőrök hogyan reagáltak?

Először meg voltak döbbenve, de aztán megértették, miről van szó, és tették a dolgukat. A nyomozók, akikkel beszélgettünk, még a a viccet is érezték benne.

A terepen dolgozó rendőrök egyébként tisztában vannak azzal, hogy rossz a törvény. A TASZ még tavaly februárban készíttetett egy felmérést a rendőrök droghasználattal és drogpolitikával összefüggő attitűdjeiről. Az jött ki, hogy minél tapasztaltabb egy rendőr, minél több droghasználót ismer, annál kritikusabban ítéli meg a jelenlegi büntetőjogi szigort. De az is kiderült, hogy a legtöbb rendőr tisztában van ugyan azzal, hogy a törvénynek nincs visszatartó ereje, a többségük érzelmi alapon mégiscsak azt gondolja, fenn kell tartani a tiltást.

A vezető rendőrök viszont már egyértelműen a dekriminalizációt pártolják, mivel a rendőrség munkája szempontjából sem jó, hogy a fogyasztót üldözni kell.

Milyen volt az elterelés?

2006 júniusától már a nyomozati szakaszban megkérdezik, hogy akarod-e az elterelést választani. Én vállaltam, de a Kendermagtól Juhász Péter, Felső László elnök és Bohus Péter elutasították, és vállalták a bírósági tárgyalást.

Három fajtája van az elterelésnek: a felvilágosító-megelőző, a gyógyító és az egyéb, de ez utóbbi a gyakorlatban nem létezik. Először az igazságügyi elmeorvosi szakértő felméri, hogy függő vagy-e. Ha nem, akkor hat hónapon keresztül kéthetente egy-két órát felvilágosító szolgáltatásra kell járnod.

Az elterelésbe járó emberek 86 százaléka marihuánafogyasztó, ez olyan évi 5-6 ezer ember. A heroinfüggők sorban állnak, hogy bejussanak metadonkezelésre, az állam közben pedig arra költ, hogy alkalmi füvesek teljesen fölöslegesen és értelmetlenül elterelésbe járjanak.

Mivel az Ártalomcsökkentők Országos Egyesületének a titkára vagyok, személyesen ismerem a drogambulanciák vezetőit. Azt is ismertem, aki az elterelést nyújtotta nekem. Ettől függetlenül tisztességesen megtartotta a foglalkozásokat. De az ő szemlélete egészen más, félszáz más szakemberrel együtt ő is aláírta a szolidaritási nyilatkozatot az önfeljelentőkkel.

Nem sok értelme van úgy, ha senki nem hisz az egészben.

A megelőzésnek és felvilágosításnak arról kellene szólnia, hogy felhívják a figyelmedet a veszélyekre, azonosítsák a problémákat, amelyeket az életedben a droghasználat okoz. Ha valaki önként jelentkezik rá, akár még hasznos is lehet. Magyarországon sok olyan ember van, aki szívesen elbeszélgetne egy pszichológussal, de nincs rá ideje vagy pénze. Az viszont mélyen etikátlan, ha erre rákényszerítik. Az elterelést meg kellene szüntetni: kellemetlen helyzetbe hozza a kezelőket és a klienseket egyaránt. Lejáratja a szakma hitelét. Ismerek olyan szakembereket is, akik erkölcsi alapon nem hajlandóak ilyen szolgáltatás nyújtani.

Néhány esetben stratégiai pert akartatok provokálni.

Pelle Andrea, a TASZ ügyvédje néhány önfeljelentő ügyében azt indítványozta, hogy a bíróság kérjen akotmánybírósági vizsgálatot. Azzal érveltünk, hogy ha valaki otthon megtermeszti magának a füvet, és elszívja, cselekedetének semmilyen bizonyítható kára vagy veszélye nincs a társadalomra, márpedig egy bűncselekménynek veszélyesnek kell lennie a társadalomra. Ez nem jött össze, mert a bíróságok nem mertek szembemenni az Alkotmánybíróság 2004-es drogdöntésével, amely szerint a droghasználat önmagában veszélyes a társadalomra. A bírók pedig megelégedtek ezzel az állítással.

Pedig ez a döntés nyilvánvalóan abszurd: személyesen is több száz olyan embert ismerek, akik hosszú évek, néha évtizedek óta füvet szívnak, alkalmanként partidrogokat használnak. Túlnyomó többségük dolgozó, rendezett körülmények között élő ember, akik semmivel sem veszélyesebbek a társadalomra, mint azok a kortársaik, akik szombat este piálással töltik az időt.

Az Alkotmánybíróság drogdöntése óta nem történt semmi. Három év alatt az együttes fogyasztás fogalmát sem sikerült definiálni.

Egy másik probléma az összegzés kérdése. Hosszú ideig nagy vita volt az ügyészek és egyes bírók között. Az ügyészségek úgy gondolták, ha valakire a rendőrségen rájön az őszinteségi roham, és elmondja, hogy éveken keresztül minden héten egyszer füvet szív, akkor ezt a mennyiséget össze kell adni, és ez alapján kell az eljárást megindítani. A bíróság álláspontja viszont az volt, hogy az egy alkalommal ténylegesen nála lévő drog alapján kell eljárni.

Tavaly májusban a Legfelsőbb Bíróság egy jogegységi döntésében végül kimondta, hogy a vitában az ügyészségnek van igaza: össze kell adni a drogmennyiségeket. Azóta a bíróságok nem tehetnek mást, mint hogy jelentős mennyiség birtoklása alapján hoznak ítéletet, ha - az előző példánál maradva - az elkövető által az elmúlt években elfogyasztott drog mennyisége átlépi ezt a határt. Ha ez így folytatódik, megdőlhet az a tétel, melyet sok konzervatív politikus hangoztatott: fogyasztásért senki nem jut börtönbe.

A Legfelsőbb Bíróság döntése egyértelműen ellentétes a jogalkotó eredeti szándékával, és kiüresíti az elterelést is. Amikor erről szó volt a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ülésén, a Legfelsőbb Bíróság képviselője elmondta, hogy tisztában vannak ezzel, de ők csak a jog logikáját követték. A jogalkotónak kellene megváltoztatnia a törvényt.

Van ilyen kezdeményezés most?

Folyik az új Büntetőkódex kidolgozása. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Frech Ágnest, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának elnökét kérte fel, hogy írja meg a kábítószerekre vonatkozó szakaszokat. Új tényállásokat dolgozott ki, megoldotta az összegzés problémáját, kivette belőle a drogfüggőséget. A legnagyobb változás azonban az, hogy a kábítószer birtoklása átkerülne a szabálysértések közé. Ha valaki csekély mennyiségű drogot tart magánál, akkor 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal kellene számolnia. Ha nem fizeti ki, akkor sem kerülne börtönbe, hanem alternatív szankciókat, például közmunkát szabnának ki rá.

A TASZ szerint ez ésszerű kompromisszum lenne, bár mi a pénzbírság maximális összegét 50 ezerben állapítanánk meg. Jelenleg még az se fizet ennél többet, aki felfegyverkezve jelenik meg nyilvános rendezvényen. A teljes dekriminalizáció nem menne át a parlamenten, de már az jelentős haladás lenne, ha a birtoklást szabálysértésként kezelnék.

Érett a társadalom egy ilyen változásra? A politikusok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nincs értelme olyan törvényt hozni, amivel a többség még nem ért egyet.

Szerintünk igen. Egy nemrégiben készült közvéleménykutatás szerint az emberek csaknem 60 százaléka nem börtönnel, hanem szabálysértési bírsággal büntetné az alkalmi marihuánahasználókat. Nyugat-európai példákból tudjuk, hogy ettől még nem próbálná ki több ember a drogokat, ez nem buzdítás, csupán helyén kezelnénk a dolgot.

Ezt a tervezetet tavaly télen a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság jóvá is hagyta, és a szakma 90 százaléka egyet is ért vele, rendőrök, jogászok, orvosok és szociális munkások egyaránt. Ősszel a kormánynak elő kellett volna állnia ezzel a javaslattal, de nem tette. Az Igazságügyi Minisztérium a kodifikációs füzeteiben meg is jelentette az új Büntető Törvénykönyvhöz készült összes szöveget, kivéve a kábítószerekre vonatkozó részt. Félő, hogy a kormány politikai okokból ebben a ciklusban már nem akarja elővenni ezt az ügyet.