1988: Grósz fehérterrorral fenyeget

Ki hinné, hogy Grósz Károly hírhedt fehérterroros beszéde annyira nem ütötte meg a korabeli Magyar Nemzet szerkesztőinek ingerküszöbét, hogy nem szerepel a címoldalon. A Hazafias Népfront lapjának november 30-i száma Gorbacsov értékelésével nyit ("Kivételesen nehéz feladat a politikai reform", hahaha), valamint bőven foglalkozik Ceausescu úgynevezett falurendezési elképzeléseinek nyugati visszhangjával.

A tízezer budapesti kommunista előtt a Budapest Sportcsarnokban elhangzott Grósz-beszédért lapozni kell, itt egy egész oldalon merülhet el az olvasó az MTI tudósításában, és akkoriban nem is volt olyan kicsi egy Magyar Nemzet-oldal.

A fehérterroros részt itt újra végigizgulhatja:

Öt nappal korábban ért véget miniszterelnöksége, ami a Disneylandben tett látogatásáról és a totális kudarcba fulladt aradi találkozóról marad emlékezetes.

A fehérterroros idézet és az alábbi válogatás alapján ma már nehéz elképzelni, miben is rejlett az ő reformkommunistasága. 1987-88-ra világossá vált, hogy – a korabeli szóhasználattal élve – kibontakozás kell, de kibontakozás alatt messze nem rendszerváltást értettek. Grósz fölött nagyon hamar eljárt az idő; egy év sem telt el a fehérterroros beszéde után, és az MSZMP kettészakadt. A kommunista elvei mellett kitartó pártvezért nem sokkal később Leninvárosban leköpdösik, az MSZMP (a későbbi Munkáspárt) nem kerül be a parlamentbe.

És most néhány idézet a BS-ben elhangzott beszédéből:

"Joggal vetődik fel a kérdés, hogy van-e valami rendkívüli oka ennek a mai találkozónak? Szerintem nincs. Egy politikai párt természetes létezési módja, hogy időről időre ilyen formában is megbeszéli teendőit, s megfogalmazza véleményét az időszerű politikai kérdésekről. [...] Közli ellenfeleivel is: szerte az országban birtokolja a sportcsarnokokat, a munkahelyeket, a területeket, és természetesen – ha kell – az utcákat is. (Nagy taps.) Megüzeni, hogy jelen van, nehogy félreértsék vagy rosszul magyarázzák higgadtságát, türelmét, megértését."

Grósz beszéde nagy részét saját kérdései megválaszolására szánta. És – ma már könnyen beszélünk – nem is sikerült jól válaszolnia:

"Felvetődik tehát a kérdés: a szocializmus maga került-e válságba, vagy sem. Nekem határozottan az a véleményem, hogy nem. Nem a szocializmus van válságban, hanem egy gyakorlat, amelyet meghaladott az élet."

Grósznak a pluralizmusról különös képe lehetett, megvalósíthatónak tartotta ugyanis az egypártrendszer keretei között:

"Az egypártrendszer viszonyai között a politikai pluralizmus gyakorlatának egyik biztosítéka és szervezeti kerete a legszélesebb politikai folyamatokat átfogó népfrontmozgalom. Lehetőséget ad a vitára, az eltérő vélemények egyeztetésére, a társadalmi ellenőrzésre, az alkotó közéleti munkára, és így alkalmat ad a hatalom gyakorlására is."

Ma már hátborzongató, hogy 1988-ban még tízezer ember tapsolt Grósznak erre a mondatára:

"Mi, a Magyar Szocialista Munkáspártban levő kommunisták a jövőt az egypártrendszer viszonyai között képzeljük el!"