Közegészségügy helyett mélygarázs a Terézvárosban

2006.12.14. 17:25
Az ügyészség továbbra is vizsgálódik a terézvárosi, Nagymező utcai mélygarázs építkezése körül. Az ÁNTSZ szerint a kipufogó füstjét jogszabály szerint az épületek teteje felé kellene szellőztetni, az önkormányzat viszont - éppen az ÁNTSZ-re hivatkozva - megelégszik az első emeleti ablakok magasságában kiengedett levegővel.

Milyen egészségük lesz a Nagymező utcában élőknek, akiknek az orrába szellőztetik az alattuk épülő mélygarázst? Az építkezés furcsaságai miatt jelenleg az ügyészség vizsgálódik.

Engedély - felfüggesztve

De kezdjük az elején, nem sokkal azután, hogy tavaly augusztusban a Terézvárosi Önkormányzat megadta a beruházónak az építési engedélyt, a lakók fellebbeztek, és a Közigazgatási Hivatalhoz fordultak. Azt kifogásolták, hogy az építési engedély alapján a mélygarázs elhasznált levegőjét az első emeleti ablakok magasságába engednék távozni.

Az építési engedélyhez az önkormányzaton kívül egy sor hozzájárulást is be kell szerezni. Mélygarázs és autók esetén nem mellékes, mit szól a közegészségügy felügyeletével megbízott Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A terézvárosi önkormányzat szerint az "önkormányzat az ÁNTSZ. VI. kerületi intézetének szakhatósági hozzájárulásának megfelelően adta meg az engedélyt. A jogerős építési engedélyben 3 méter magas térplasztika megjelenésű szellőző szerepel."


Nagymező utcai építkezés

Ilyet, sőt engedélyt az ÁNTSZ ugyanakkor nem is adhatott ki. Az V., VI., VII., kerületi ÁNTSZ vezetője, Csontos Katalin az Indexnek elmondta, az ÁNTSZ nem ad engedélyt, mert mélygarázsok esetében jogszabályban teszi kötelezővé, hogy a környezetében lévő házak tetősíkja fölött kell kiengedni a parkoló füsjét.

Ennek ellenére a tavaly augusztusban megtámadott építési engedélyt a Közigazgatási Hivatal nem találta problémásnak. A hivatalnál az az Urbán András utasította el a lakók keresetét, aki a mélygarázs egyik beruházójának, Gyarmati Zoltánnak - és cégének a WK Bt.-nek - egy másik ügyében is kedvezni próbált, de azt a pert (a Rózsadombon épülő SZOT-szállóról van szó, amit Gyarmatiék - Pro-Hill Kft. - bővíteni szerették volna, de civil szervezetek fellebbeztek, és meg is nyerték a pert), Urbánék elveszítették.

A pervesztés után Urbánt menesztették, mire a férfi nyugdíjba vonult, így nem tudtuk megkérdezni. Ugyanakkor a Közigazgatási Hivatalnál nem tartják meglepőnek hogy a hivatal egyik vezetője két ügyben is Gyarmati pártját fogta, "ilyesfajta egybeesések véletlenek is lehetnek" - szólt a nem hivatalos reakció. Gyarmatit napok óta hiába keressük, nem veszi fel a telefonját.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a mélygarázs sorsa, mert az ügyészség vizsgálódik, de az építési engedélyt addig is felfüggesztették. A lakók azonban többet már nem sokat tehetnek. Egy megbeszélésen titokban készült felvétel tanúsága szerint az önkormányzati választások előtt politikai okokból késleltették a munkálatok megkezdését, október után viszont beindultak a gépek, és a múlt héten a felfüggesztett építési engedély ellenére a Nagymező utcában már a díszburkolatot is felszedték. Az építkezés után, amennyiben az orruk alatt szellőztetik a mélygarázs használta levegőt, a lakók a Környezetvédelmi Felügyelethez fordulhatnak.