Az ÉS nem igazítja helyre Orbán szőlőügyeit

2005.04.14. 16:42
Visszautasítja a Szárhegy Dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. helyreigazítási kérelmét az Élet és Irodalom. A lap cikksorozatában tárta fel azt, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök még kormányfőként részt vett és alkalmanként tanácsokat adott a vállalkozásnak.
"Sajnálattal állapítjuk meg, hogy bár a riportsorozat mindvégig a kft. tagjainak és a gyűlésen jelen lévő Orbán Viktornak a személyes közreműködését tárja fel, egyikük sem fordult a laphoz, helyettük a kft. ügyvezetője kér a riportok lényegét nem érintő tényre helyreigazítást" - olvasható az Élet és Irodalom (ÉS) honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint. Mint olvasható, "a kft. mint jogi személy nem azonos a tagokkal mint természetes személyekkel."

Nem kifogásoltak mindent

A lap pénteken megjelenő számában is megjelenő közleményben a lap az olvasói tájékoztatásául közli ugyan a helyreigazítás szövegét, de leszögezik, hogy az abban foglaltakkal nem ért egyet. A cég egyébként csak a cikksorozat harmadik részét kifogásolta, a második cikkre érdemi megjegyzése nem volt.

Az Élet és Irodalom cikksorozatban foglalkozott a Szárhegy Dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén elhangzottakkal. Az második cikkből kiderült, hogy Orbán Viktor rendszeresen részt vett a felesége résztulajdonában álló vállalkozás taggyűlésein és alkalmanként tanácsokkal látta el neje üzlettársait.

A cikkből kiderült, hogy a lap birtokában lévő jegyzőkönyvek szerint olyan taggyűlés is zajlott, amelyet az akkori miniszterelnöki rezidencián tartottak. A harmadik cikkből kiderült, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. egy részét a 2002-es választások után akarták privatizálni.

Folyamatos tagadás

Orbán Viktor az első cikk megjelenése óta állítja, hogy soha semmilyen taggyűlésen nem járt, a Fidesz pedig azzal igyekezett bizonyítani pártelnöke igazát, hogy beszerezte a cégbíróságra beadott taggyűlési jegyzőkönyveket, amelyek nem tartalmazzák a cikkben idézett kitételeket. Igaz ugyanakkor, hogy csak azokat a jegyzőkönyveket kell beacsatolni a cégbírósághoz, amelyek például adatmódosítást tartalmaznak, vagy a tulajdonosi arányok változását vitatták meg.

Az ÉS pénteken megjelenő számában - példákat sorolva - azt írja, hogy a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. cégbírósághoz beadott taggyűlési jegyzőkönyvei szerves egységet alkotnak a birtokukban lévő, be nem adott tulajdonosi taggyűlések jegyzőkönyveivel. A bíróságon lévő cégiratokhoz nem csatolt jegyzőkönyvekben meghozott fejlesztési, pályázati és beruházási döntések rendre megvalósultak, olvasható a lapban.