Tölgyessy: Gyurcsány az árvízi hajós szerepében

2008.10.13. 09:39
Tölgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc ügyesen reagált, új helyzetet teremtett a politikában, a felelősségben osztoztatni akarja az egész magyar elitet, és ha most az ellenzék nem áll be az "árvízi hajós" mögé a homokzsákokat adogatni, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, nyilatkozta a Magyar Rádiónak a politikai elemző, volt SZDSZ-elnök és fideszes országgyűlési képviselő.

Tölgyessy Péter szerint a kományfő az eddigi ügyetlenkedések után most, úgy tűnik, nagyon jó irányba mozdult el, és még Orbán Viktort is felülmúlta. Helyzetbe hozta ugyanis az ellenzéket, amikor azt mondja neki: álljatok be adogatni a homokzsákokat a nemzettel együtt. Tölgyessy erről a Magyar Rádiónak nyilatkozott.

Az ellenzék ezzel komoly csapdahelyzetbe kerül, ha ugyanis továbbra is azt mondja, hogy nem áll szóba Gyurcsánnyal, az az emberek szemében önző pártérdeknek tűnik a mostani helyzetben, ha pedig beáll, azt jelzi, hogy egyetért a kormányfővel.

Az, hogy a Fidesz időt kért, és azt mondja, nem kapta még meg a meghívót a nemzeti csúcsra, nyilvánvalóan csak időhúzás, egyelőre nem tud, mit kezdeni ezzel a helyzettel.

Az is biztos, mondja Tölgyessy, hogy az SZDSZ szerepe is átértékelődött, mert Gyurcsány érvényesíteni tudta hegemóniáját a liberálisok fölött, akiknek most oda kell állniuk az MSZP mellé, ebben a helyzetben ugyanis szó sem lehet előre hozott választásokról.

Sőt, teszi hozzá az alkotmányjogász, az MDF is belesodródni látszik a Gyurcsány Ferenc vezette világba. Ugyanakkor, teszi hozzá Tölgyessy, miközben már két év telt el a megszorítások jegyében, nyilvánvaló, hogy a válság most elviszi az adócsökkentést, és legalább fél évig nem fognak nőni a nyugdíjak sem, ilyenkor pedig a választók nagyon keményen büntetnek, ami egy nagyon súlyos MSZP-vereséghez is vezethet.