Országos útblokádot ígértek a tüntetők

2007.01.06. 18:25
Körülbelül háromszáz fős tömeg vonult végig Budapest utcáin a kormány megszorító intézkedései miatt. A Rendszerváltó Fórum gyászfelvonulását száz rendőr kísérte.

A kormány megszorító intézkedései miatt "megnyomorított embereket és a kiárusítás veszélyével fenyegetett magyar földet" gyászolta az a rendezvény, amelynek a résztvevői szombat délután a Vértanúk teréről békésen átvonultak a budavári Szent György térre. A köztársasági elnök hivatala mellett szónokoltak a Kossuth térről már ismert arcok: bírálták a kormányt, a rendőrség vezetőit, valamint a köztársasági elnököt is. Gyurcsány Ferencet "hazaáruló tömeggyilkosnak", Sólyom Lászlót "gyáva elnöknek" nevezték.

A tüntetők bejelentést is tartogattak a média képviselői és a publikum számára: január 20-ra egész országot érintő útblokádot szerveznek, és ugyanazon a napon rendszerváltó konferenciát is tartanak a fővárosban.


Klikk!

Egyetlen esettől teltekintve rendbontás nélkül zajlott a körülbelül négyórás rendezvény, amely délután ötkor ért véget, a rendőrség ugyanis addig engedélyezte a megmozdulást. A kisebb incidens a Szent György téren felállított alkalmi színpad előtt történt, a Kossuth téri tüntetők egyik ismert tagja, Ekrem Kemál György ököllel arcon ütötte egyik tüntető társát. Az MTI tudósítójának kérdésére magyarázatként annyit mondott, "csak megbicsaklott a keze". Majd hozzátette: méltatlannak érzi, hogy "igaztalan forradalmárok is szóhoz juthatnak" a nemzet színpadán.

Több résztvevő úgy kommentáltálta az eseményt az MTI tudósítójának, hogy "túl sokan akarnak vezetők lenni". A Pestről induló felvonulók - a sor elején a gyászmenetet szimbolizáló húsz feketeruhás emberrel - a Lánchídon haladtak át a budai oldalra. Útközben egyebek mellett a következőket skandálták: "Kossuth tér - visszatér", "Ébresztő rabszolgák", "Ha a turul begurul, vörös csillag legurul".