Antifasiszta siker a tüntetések napján

2004.10.15. 20:03
Egyértelműen az antifasiszták voltak többen a pénteki tüntetésdömpingen. Bácsfi Diána hungaristái meg sem jelentek a Terror Háza előtt, a Szabadság téren is alig száz szélsőjobboldali zsidózott az antifasizmus és az antibolsevizmus jegyében. A Terror Házánál tartott antifasiszta ellentüntetésen tízezernél is többen mondtak nemet a nácizmusra és a hungarizmusra.
Náci provokációk nélkül zajlott a Hősök terére, illetve a Terror Háza Múzeum elé meghirdetett antifasiszta demonstráció. A kiélezett hangulatra jellemző, hogy néhány tüntető provokációnak vélte az ultrabalos punkok kis csoportjának "le a rasszizmussal" skandálását. A provokátornak nézett punkok közül a civil ruhás rendőrök ötöt kiemeltek, hármukat őrizetbe vették

A befogadó nemzet hagyománya

#alt#
Rendőri intézkedés
A délután négykor kezdődő demonstráción Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. "Akik eljöttek, olyan emberek, akik arra büszkék, hogy ez a nemzet száz éven át különböző etnikumú és vallású emberek befogadó nemzete volt, amely nemzeti hagyomány 1944. október 15. után végleg megszűnt" - jelentette ki.

A Terror Háza előtt már tízezer főnél is nagyobb tömeg gyűlt össze, többek szerint a megmozdulás a kilencvenes évek eleji Demokratikus Chartát idézte. A tüntetőkhöz az MSZP kongresszusának küldöttei is csatlakoztak, a tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc, Juhász Ferenc, Szili Katalin, Szekeres Imre, Kovács László, Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Hiller István is. Ugyancsak megjelent Medgyessy Péter volt miniszterelnök.

Bővebben a Terror Háza előtti demonstrációról >>

Elefántgyártásról beszélt a Fidesz

Sztehlo Gáborra, a zsidó gyermekeket mentő evangélikus lelkészre emlékezett a Fidesz a nyilas hatalomátvétel évfordulóján a budai várban. A rendezvény szónoka, Pokorni Zoltán szerint ugyan Szálasi minden követője ellen fel kell lépni, de Bácsfi Dianából "puszta politikai haszonszerzésből" csináltak "virtuális elefántot". Megemlékezésén a Fidesz javasolta, hogy a várban állítsák fel az Igazak emlékfalát, amely közös emléket állíthatna a nyilas rémuralom áldozatainak és a megmentésükön fáradozóknak.

Emlékfalat állítana az Igazaknak a Fidesz

Eszkimó a busmanok élén

#alt#
Schuster Lóránt beszél
Az antifasiszta tüntetéssel egy időben a magyarországi szélsőjobboldal képviselői a Szabadság téren tartottak "antifasiszta, antibolsevista" demonstrációt. Az erős rendőri biztosítás mellett lezajlott, minimális résztvevői létszámú demonstráción sajátos nézetek fogalmazódtak meg.

Schuster Lóránt, egykori MIÉP-es politikus szerint Bácsfi Diána olyan, mint Szabó Albert, aki a tömegből bekiabálók szerint zsidó volt. "Olyan, mintha a busmanok vezetője egy eszkimó lenne" - érzékeltette véleményét Schuster, és feltette a kérdést: "Ki az, aki még ezt a szalámit megeszi?" A "hídfoglaló" Budaházy György azt kérdezte, "mitől félnek a zsidók?", majd úgy folytatta, ők ülnek a bankokban, a nagyvállalatok élén és a rendőrség vezetésében is.

Bővebben a szélsőjobboldali demonstrációról>>

A Medgyessy-sétányon emlékeztek a debreceniek
Égő gyertyával a kezükben, néma demonstrációval tiltakoztak a debreceniek a fasizmus újjáélesztése ellen pénteken. A Medgyessy-sétányon, a második világháború debreceni hősi halottai és a XX. század polgári áldozatai emlékére emelt oszlopnál több mint százan gyűltek össze.

Csikos Sándor, a Csokonai Színház művésze előbb elszavalta Radnóti Miklós Töredék című versét, majd a résztvevők egy-egy szál virágot helyeztek el az emlékmű talapzatán. Eközben Bartók Béla Concertója szólt, amelynek első tételét még Magyarországon írta, de a harmadikat már Amerikában, ahová a neves magyar zeneszerző a fasizmus elől menekült.

Az MSZP debreceni szervezete által szervezett demonstráció a fasizmus áldozatai előtti néma főhajtással fejeződött be a Nagyerdőben lévő emlékműnél.

Salgótarjánban tizenhét helyi civilszervezet kezdeményezésére százan tartottak fáklyás felvonulást, Pécsen a Fibisz szervezésében a 48-as téren gyújtottak mécseseket mintegy negyvenen.

Forrás:MTI