Megsemmisítették a népszavazás végeredményeit

2004.12.14. 19:31
Megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság a december 5-i népszavazás végeredményét kihirdető két OVB-határozatot. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője a szavazatokat összesítő jegyzőkönyvek ellenőrzéséről beszél, a Legfelsőbb Bíróság pedig nem döntött a szavazatok újraszámolásáról. Az OVB elrendelte a szavazatok újraszámlálását.

"Meg kell vizsgálni a december 5-i népszavazás végeredményével kapcsolatos panaszok valódiságát" - mondták el az Index érdeklődésére a Legfelsőbb Bíróságon (LB). A tájékoztatás szerint a bíróság megsemmisítette a népszavazás végeredményét kihirdető, szombaton született két, az Országos Választási Bizottság (OVB) által készített határozatot. A szavazatok újraszámolásának elrendeléséről dönteni hivatott Legfelsőbb Bíróság nem határozott a szavazatok újbóli összesítéséről.

Újraszámlálnak

"Az LB az OVB eredményt megállapító határozatát megsemmisítette és elrendelte a (Magyarok Világszövetsége) beadványában felsorolt szavazatszámláló bizottságok esetében a szavazatok megszámlálásáról kiállított szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését és az újbóli eredmény megállapítását" - mondta Rytkó Emília az MTI-nek. Hozzátette, az ellenőrizendő szavazókörök az összes szavazókör mintegy 10-12 százalékát jelentik. A végeredményt kifogásoló panaszokat a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem vizsgálta, ez véleménye szerint az OVB feladata.

A múlt héten a kettős állampolgársági népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége több kifogást is benyújtott. Patrubány Miklós elnök korábban elképzelhetőnek mondta, hogy a december 5-i népszavazáson sok helyen "kifordították az eredményeket", vagyis megcserélték az igen és a nem szavazatokat. Az állampolgársági népszavazást kezdeményező MVSZ szerint legalább három szavazókörben bizonyíthatóan megtörtént a szavazatok felcserélése, ezért az összes szavazat újraszámlálását kezdeményezték.

A bíróság döntését "megnyugvással tudomásul vevő" Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szerint a gyanú alá esett urnákat le kell foglalni és egy helyre kell gyűjteni. Patrubány szeretné, ha a szavazatokat a sajtó jelenlétében egy eseti bizottság számolná újra. "Amennyiben megnyugtató és nyilvános újraszámlálás történik, mi készek vagyunk elfogadni annak eredményét", jelentette ki a népszavazást kezdeményező MVSZ elnöke.

Ficzere Lajos, az OVB elnöke szerint a bíróság döntése 1 139 szavazókörben a szavazatok újraszámlálását jelenti, amit a testület el is rendelt. Az Országos Választási Bizottság elnöke szerint a testület nem követett el hibát, mert nem feladata a mintegy 11 ezer szavazókörből beérkező jegyzőkönyv ellenőrzése. Az OVB hatásköre abban áll, hogy a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján megállapítsa a végeredményt, mondta Ficzere.

Az OVB elnöke szerint a szavazatokat helyben kell összeszámolni, a választási bizottság ezek után az újra kiállított jegyzőkönyvek alapján hirdeti ki a szavazás végeredményét. Az MTV Híradójának értesülései szerint erre akár már péntek délután sor kerülhet.

Nem nyugodnak bele

"Korábban is volt rá példa, hogy egyesek nem tudtak belenyugodni a választások végeredményébe" - reagált az Indexnek Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Ugyanakkor szerinte ez így demokratikus. Az MSZP szeretné, ha az eredmények ellenőrzése (újraszámlálása) végeredménye lecsillapítaná a népszavazás utáni felkavart indulatokat. "Ehhez viszont az kell, hogy mindenki elfogadja a demokratikus játékszabályokat" - mondta Burány Sándor.

"Az Alkotmánybíróság hétfői és a Legfelsőbb Bíróság mai határozata azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya nem képes garantálni a magyar emberek számára a jogbiztonságot" - írja közleményében a Fidesz. Szerintük ez tervezhetetlenné és kiszámíthatatlanná teszi a mindennapi életet. Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, tartsa tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság határozatát, és tegye meg a jogbiztonság helyreállításához szükséges lépéseket. "A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség minden ehhez szükséges segítséget megad, a választási bizottságokba delegált tagjaink készen állnak, hogy a jegyzőkönyvek ellenőrzésében a törvényes rendnek megfelelően részt vegyenek" - olvasható a Fidesz közleményében.

Horn: irány a Balkán

Horn Gábor, SZDSZ-es ügyvivő szerint a Legfelsőbb Bíróság határozata teljesen abszurd és értelmezhetetlen. Rámutatott, hogy a szavazatok újraszámolását csak a Legfelsőbb Bíróság rendelhetné el, de ilyen döntés nem született. Vélekedése szerint, ha újra kellene számolni a népszavazás eredményét, akkor ezzel "bekódolnák" azt, hogy a jövőben az összes referendum szavazatait a végeredmény megállapítását követően újból összesíteni kellene. "Megyünk a Balkán irányába" - fogalmazott Horn Gábor, megjegyezve, az Alkotmánybíróság törvényt alkot, a Legfelsőbb Bíróság pedig értelmezhetetlen határozatokat hoz és ezzel "a jogbiztonság minimuma sem marad meg".

Az MDF elfogadja a döntést

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke azt mondta, az MDF tiszteletben tartja a Legfelsőbb Bíróság döntését, és várja az Országos Választási Bizottság döntését arról, hogy milyen határidőn belül kell a jegyzőkönyvek ellenőrzését elvégezni. Hozzátette, a két évvel ezelőtti országgyűlési választásokat követő "volt csalás, nem volt csalás kampány" után üdvözlik azt, hogy ebben az ügyben a vitatott szavazókörökben ismételten megszámolják a leadott szavazatokat, és ennek fényében egyértelművé válik, történt-e tévedés. Ahol az MDF szavazatszámláló biztosokat jelölt, ott nem történt visszaélés, mondta Dávid Ibolya.

Nem vizsgálták a panaszokat

A kórházprivatizációról és a kettős állampolgárságról tartott december 5-i népszavazások eredménytelenek lettek, mivel egyik kérdésben sem szavazott azonosan legalább kétmillió-nyolcezer választópolgár. A szavazások eredményeit az OVB december 11-én hirdette ki, miután hatáskör hiányában elutasította az MVSZ kifogásait. Az OVB szerint a kifogásokat a helyi választási bizottságoknak kellett volna elbírálniuk, az OVB csak az összesített jegyzőkönyvek alapján állapítja meg a végeredményt.