A hónap végéig államtitkár Várhegyi

2001.11.12. 19:40
Várhegyi Attila - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától távozó, tisztségéről lemondott politikai államtitkár - a hónap végéig marad hivatalában - tudta meg a tárca sajtóirodájától hétfőn az MTI. Várhegyi Attila azért mondott le posztjáról, mert hanyagkezelésért elmarasztalta a Budakörnyéki Bíróság és nem jogerősen 300 ezer forint pénzbírságot szabott ki egy szolnoki ingatlan eladási ügyben. Várhegyi azzal indokolta döntését, hogy nem akarta erkölcsileg terheli a kabinetet hivatalban maradásával.
A hónap végéig tölti be tisztségét Várhegyi Attila, a kultusz tárca politikai államtitkára. Havasi Bertalan sajtóreferens tájékoztatása szerint Várhegyi Attila a lemondásáról szóló iratot hétfőn küldte el a kormányfőnek. A tisztségéből távozó államtitkárnak erre a hétre már nincs hivatalos programja - ismertette a sajtóreferens.

Várhegyi Attila a kultusztárcánál betöltött tisztségéről a múlt hét pénteken mondott le, miután az ellene és kilenc társa ellen folyó büntetőperben a Budakörnyéki Bíróság első fokon bűnösnek találta őt hanyag kezelés vétségében. A politikus egyúttal bejelentette, hogy nem tűnik el a közéletből és a Fidesz választmányának elnöki tisztségét megtartja.

Orbán számít Várhegyire

A törvény szerint a politikai államtitkár a miniszter, valamint a miniszterelnök útján a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával - 15 és 30 nap közötti lemondási idő megjelölésével - bármikor lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.