Bennfentes vagy találgatott Orbán?

2005.12.04. 14:13
Nem tényként közölte Orbán Viktor szombaton, hogy 125 nap múlva lesznek a választások, tudatta fideszes forrásunk. A választások időpontja miatt már korábban is gyanúba keveredtek a sokat sejteni látszó fideszes vezetők és Sólyom László köztársasági elnök, aki tagadja a vádakat.

"125 nap van hátra a választásokig" - idézte Orbán Viktor szombati, a Fidelitas rendezvényén elmondott beszédét az MTI. Ez alapján úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor annak ellenére tisztában van a választások időpontjával, hogy azt Sólyom László eddig nem hozta nyilvánosságra.

A kormánypártok azonnal rá is ugrottak a félmondatra; az SZDSZ és az MSZP is kíváncsi arra, honnan vette Orbán a 125 napot.

Az Indexnek nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő fideszes illetékes szerint valójában értelmezési hiba történt. Szerinte Orbán azt mondta, ha a 2002-es választásokhoz hasonló időpontban lesznek a választások, akkor lesz 125 nap múlva az első forduló. A Fidesz egyébként ezt az időpontot tartaná méltányosnak, mert értelmezéseük szerint ekkor járt le az előző kormány megbízatása is, azaz a mostaninak is ekkor kéne lejárnia.

Sólyom nem árulkodott

Sólyom László nemrégiben a Népszabadságnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora mozgástere van a választások kiírására, illetve, hogy miként fog eljárni. Sólyom az interjúban konkrét időpontot nem mondott, és kitérő választ adott arra, hogy tudja-e már, hogy mikor lesznek a választások.

"Sólyom László korábban a választások kitűzésével kapcsolatos alapelveket és szempontokat tette közzé" - mondta Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke az Indexnek. A találgatásokat firtató kérdésre válaszolva azt mondta, mindenki csak a saját szakállára beszélhet időpontokról.

Paktumgyanú

A Fidesz reményei szerinti, 124 nap múlva esedékes választás április 9-én lenne. Az Index számításai szerint törvényi aggályok merülhetnek fel ezzel a nappal kapcsolatban, mert a második forduló így április 23-án lenne, de azt - adott esetben - nem lehetne egy héttel később megismételni, mert az ismételt választás napja május 1-e elé, április 30-ra esne. Ünnepnap előtt pedig nem lehet választást tartani. Az is igaz, hogy vannak olyan vélemények, amelyek szerint nem kell "ennyire szigorúan" értelmezni az előírásokat, mert előfordulhat olyan, hogy ez életszerűtlen helyzeteket okozzon.

Orbán elszólásnak tűnő mondata azért tűnt gyanúsnak, mert a Népszava egy november 9-i cikke Sólyom-Orbán paktumot sejtetett. Akkoriban ugyanis vezető fideszes politikusok öt hónap múlva esedékes választásokról nyilatkoztak. Erre szintén magyarázatot adhat, hogy a Fidesz ezt az időpontot tartaná méltányosnak.

Az államfő nem tárgyalt

Sólyom László köztársasági elnök sem Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, sem más pártok képviselőivel nem állapodott meg a 2006-os országgyűlési választások időpontjában, erősítette meg a távirati iroda érdeklődésére vasárnap Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke.