Szili - Sólyom 183 : 13

2005.06.06. 19:12
Eredeménytelen az államfőválasztás első fordulója. A képviselők Szili Katalinra és Sólyom Lászlóra szavazhattak, Szili 183, Sólyom László 13 szavazatot kapott. A fideszes képviselők - három honatya kivételével - nem szavaztak. A szocialisták jelöltjére meglepetésre négy ellenzéki képviselő is szavazott. Kedden a Fidesznél leadása előtt ellenőrzik a szavazólapokat, hogy még véletlenül se szavazhassanak "félre" képviselőik.
Az új államfő megválasztása keddre marad, mivel hétfőn egyik jelölt sem kapta meg a parlamenti képviselők kétharmadának támogatását. Az új fordulót kedden délelőtt tíz órakor, majd az esetleges harmadik fordulót egy órakor tartják. Bővebben az államfőválasztásról >>>

A szocialisták jelöltje Szili Katalin 183, Sólyom László az ellenzék jelöltje 13 szavazatot kapott hétfőn az államfőválasztás első fordulójában. A Szilit támogató 183 szavazatból - 178 az MSZP-től, egy feltehetően Mécs Imrétől (SZDSZ) érkezett - négyet független-ellenzéki képviselők adtak le. A volt alkotmánybírósági elnökre azért érkezett ilyen kevés szavazat, mert jelölőpártja, a Fidesz a szavazás időpontjában éppen rendkívüli frakcióülést tartott, és képviselői nem szavaztak.

Szili Katalinnak már csak egyetlen szavazatra lenne szüksége ahhoz, hogy a választás harmadik körében elnyerje a köztársasági elnökséget. Amennyiben az SZDSZ ígéretéhez híven távolmarad, és Mécs Imre ismét Szilire szavaz, úgy az MSZP jelöltjének összesen 184 szavazatra lesz szüksége a szabad demokraták távolmaradásával 367 fősre csökkenő parlamentben.

A frakcióknak hétfő estig kellett arról dönteniük, hogy kit jelölnek a keddi második és harmadik fordulóba. A szocialisták - 177 képviselőjük támogatásával - valamivel este hét óra előtt ismét Szili Katalint jelölték államfőnek. Az MDF és a Fidesz pedig újra Sólyom Lászlót jelölte.

"Erkölcsi győztes"

A hétfői sikertelen választás eredményének kihirdetése után szinte azonnal Hiller István MSZP-elnök, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető-helyettes és Tóbiás József Gyurcsány Ferenc miniszterelnök irodájába sietett egyeztetni. A szocialisták többsége a parlamenti folyosón örömmel kommentálta, hogy jelöltjüket, Szili Katalint más frakció tagjai is támogatták az első fordulóban. Ugyanakkor többen elítélték a Fideszt, amelynek képviselői nem szavaztak, és "megalázták saját jelöltjüket". Szili Katalin belelentette, hogy nem lép vissza és "végigcsinálja". Szocialista reakciók >>>

Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin (klikk a képre!)
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Tölgyessy Pétert, Vince Lászlót és Hende Csabát leszámítva a fideszes képviselők nem szavaztak az államfőválasztás első fordulójában. Áder János frakcióvezető a távolmaradást azzal indokolta, hogy "ki akarták ugrasztani a nyulat a bokorból", de vakondot találtak. Kiderült, hogy három ellenzéki képviselő Szili katalinra szavazott. A keddi szavazáson a Fidesznél leadás előtt ellenőrzik a szavazólapokat, hogy még véletlenül se szavazhassanak "félre" képviselőik.Bővebben a Fidesz távolmaradásáról >>>.

Minden korábbinál kiszámíthatatlanabbnak tartja a hétfői köztársaságielnök-választás első fordulója után kialakult helyzetet Török Gábor politológus. Török szerint a taktikázás következtében egyre nagyobb nyomás nehezedik a hezitáló SZDSZ-es vagy független képviselőkre. Stumpf István politológus szerint a végeredmény minősíti majd a Fidesz hétfői váratlan távolmaradását. Taktikai játék a szavazatokkal >>>

A hétfői szavazáson való részvételét a fideszes Tölgyessy Péter azzal indokolta, hogy ő nem tudta, hogy frakciótársai üléseznek. Nem szokott frakcióülésre járni, tette hozzá. Tölgyessy szavazás után csatlakozott a fideszes képviselőcsoport rendkívüli tanácskozásához, ahol a szavazás mellett azzal érvelt, hogy "ha az MSZP bizonytalanságot mutat, akkor a Fidesznek határozottságot kellene sugároznia".

Mécs szavazott

Az SZDSZ-es képviselők hétfőn ugyan felvették a szavazólapot, de - Mécs Imre - kivételével vissza is adták.

Hétfőn a három órakor kezdődött szavazás előtt negyed órával már kitessékelték az újságírókat a folyosókról. A procedúra megkezdését Mandur László, a parlament alelnöke jelentette be. A bejelentéskor a fideszes képviselők már nem voltak az ülésteremben. Az első szavazó a szocialista Csige Tamás volt.

Az ülésterem páholyában megjelent Szűrös Mátyás volt államfő, Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni, kétszer megválasztott köztársasági elnök és Szabad György, az első szabadon választott Országgyűlés elnöke is.

Dávid Ibolya, Sólyom László, Mádl Dalma (klikk a képre!)

Hétfőn nem lesz jelölt

Abban a szavazás előtt is mindkét oldal képviselői egyetértettek, hogy hétfőn még nem lesz új államfője az országnak. A szabad demokrata Horn Gábor azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy még kedden sem tudnak új köztársasági elnököt választani. Bővebben >>>

A szocialistáknál akadt olyan, aki szerint akár 30 szavazatos többséget is kaphat jelöltjük, a Fidesz pedig enyhe Sólyom-előnnyel számolt. Bővebben >>>

Bizonytalan eredménnyel, a jelenlegi számítások alapján kudarccal végződne a kormánypártok számára az államfőválasztás, ha a harmadik fordulóban is a jelenlegi két jelölt, Szili Katalin és Sólyom László maradna versenyben. A vereség elkerülésének egyik módja az lehet, ha Szilit visszaléptetik, Sólyomot leszavazzák és a kormánypártok új, közös jelöltet találnak. Bővebben >>>

Szigorú szabályok
A magyar országgyűlési képviselők titkos szavazással választják a köztársasági elnököt. A szavazást a parlament jegyzői irodája bonyolítja le. A szavazás az épület főemeleti, Duna-parti folyosóján történik. Itt hat íróasztalnál, egy ABC-sorrend szerinti névsor aláírásával vehetik át a képviselők szavazólapjukat. A lapot az ugyanott felállított hat szavazófülke egyikében kell kitölteniük, majd zárt borítékban bedobni egy, a folyosón e célra elhelyezett urnába. A szavazatokat a szavazás lezárultával a jegyzők számlálják össze. A szavazás alatt ezen a folyosón a képviselőkön és a jegyzői iroda munkatársain kívül senki - sem vendég, sem például újságíró - nem tartózkodhat. (MTI)