Az ú j miniszter megtartja a szárnyvonalakat

2008.05.07. 07:10
Szabó Pál frissen kinvezett közlekedési miniszter első döntése legalább az év végéig megmentett 12 vasúti mellékvonalat, írja a Népszabadság.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Szabó Pál frissen kinevezett közlekedési miniszter első döntése a korábban lezárásra ítélt vasúti mellékvonalak megmentéséről szól. Az alacsony forgalmú, a tárca előző vezetése szerint gazdaságtalan mellékvonalak közül 38-at akartak lezárni az idén. Tavaly decemberben a szakszervezet kiharcolta az akkor még SZDSZ-es tárcánál, hogy ezek közül 12-n május végéig, 26-on pedig az év végiéig tovább járhassanak a vonatok. Szabó Pál most a nyáron bezárni tervezett 12 vonal működését meghosszabbítja az év végéig. Az eredeti terv szerint csak akkor maradhattak volna, ha a velük párhuzamosan indított buszjáratok ellenére is sokan használták volna.

A Magyar Posta éléről hétfőn a közlekedési tárca miniszterévé kinevezett Szabó Pál azzal indokolta a döntést, hogy még nem derült ki, hogy a vonalak üzemeltetését át lehet-e adni térségi vasutaknak, ilyenek alakítását kezdeményezik-e az érintett települések önkormányzatai. Szerinte a kormányátalakítás miatt nem volt idő egyeztetni a szakszervezetekkel sem. A legutóbbi vasúti sztrájkok egyik fontos követelése volt e mellékvonalak megmentése.

A tárca szerint az lehetne a megoldás, hogy ezeket a vonalakat térségi vasúttá minősítik, és befektetők működtethetnék a MÁV helyett.