Csökkenhet az egyházak állami finanszírozása

2007.11.22. 15:56

Az egyházakat szabályozó törvényt módosító tervezet alapján minden esély megvan arra, hogy csökkenjen az egyházak állami finanszírozása - mondta Bölcskei Gusztáv. A református zsinat lelkészi elnöke szerint ugyanis a parlament előtt lévő javaslat szellemében az állam az adózók 1 százalékos szja-felajánlásait egy ugyanakkora összeggel egészíti ki, több támogatást azonban nem szándékozik adni. Ezzel a gyakorlattal viszont, mondta Bölcskei, megkárosítanák az egyházak költségvetését.

Bölcskei arról is beszélt, hogy megpróbálták megtudni, Magyarország mely régióiban érdemes az szja 1 százalékára vonatkozó kampányukat erősíteni, de az APEH személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta ezeket az információkat. A püspök értetlenségének adott hangot, hiszen nem az egyes személyekről érdeklődtek, hanem megyei, területi lebontású átlagszámokat szerettek volna megismerni.