Egyelőre nem lesz BKV-sztrájk
Addig nem lépnek sztrájkba a BKV dolgozói, amíg haladnak a tárgyalások a munkáltatóval a HÉV kiszervezéséről, közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese az első egyeztetés után.
Azt mondta, "egyelőre gyerekcipőben jár a HÉV kiszervezése". A cég vezetősége semmilyen hatástanulmányt nem tudott bemutatni - pedig a szakszervezetek ezt külön kérték - arról, hogy miként érintené a vállalatot az üzletág kiválása. Ezt a dokumentumot csak február végére ígérték - tette hozzá Gulyás Attila.
A szakszervezetek ezért azon az állásponton vannak, hogy a HÉV kiszervezése nem jó a vállalatnak és a munkavállalóknak sem, ennek ellenkezőjéről pedig a vezetőségnek - az első tárgyaláson - nem sikerült meggyőznie az érdekképviseleteket.