MSZP: nem elég beszélni a kisebb parlamentről

MTI
2009.02.04. 12:33

Az MSZP szerint a parlamenti pártoknak nem elég azt mondaniuk, hogy kisebb és olcsóbb Országgyűlésre van szükség, kidolgozott törvényjavaslatokat kell bemutatniuk a választási rendszer átalakítására - mondta Ujhelyi István, az MSZP alelnöke. Az elmúlt napokban nem sikerült megismerni a Fidesz álláspontját a választójogi törvény átalakításáról, az MSZP azonban egészen pontos, kodifikálható törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé februárban - közölte a politikus.

Az MSZP eddig hatvanhétszer szavazta le a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó indítványának napirendre vételét az Országgyűlésben. Örülünk, hogy megváltozott a véleményük, és most már az MSZP támogató voksaira is számíthatunk, közölte válaszul Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.