Tisztességes forrásmegosztást követelnek a külkerületek

MTI
2003.01.08. 16:58
A fővárosi és a kerületi önkormányzatok között tisztességes forrásmegosztást, a parlament által előírt vonatkozó törvény előkészítésében való tevőleges közreműködést, valamint az M0-ás út keleti részének és az északi Duna-hídnak a megépítését tekinti legsürgetőbb feladatának a Budapesti Külső Kerületek Szövetségének soros elnöke. Szabó Lajos Mátyás, a szervezet januárban hivatalba lépett elnöke szerdán elmondta: az idei forrásmegosztásnál kiemelt céljuk lesz, hogy a kerületekben megkezdett fejlesztések ne álljanak le a szigorú országos költségvetési helyzetben, és a közszféra bérterheinek biztosítása miatt ne lehetetlenüljenek el a városrészek. A XVI. kerület polgármestereként tevékenykedő politikus a hatályos törvény forrásmegosztás menetét szabályozó szakaszára utalva közölte: ragaszkodnak ahhoz, hogy az előírt időpontig, január 15-ig megkapják a fővárosi önkormányzattól a forrásmegosztási rendelet tervezetét.