Bevonul kétezer sorköteles

MTI
2004.05.11. 06:00
Mintegy kétezer sorköteles vonul be kedden és szerdán a Magyar Honvédség kiképzőközpontjaiba hat hónapos sorkatonai szolgálatának megkezdésére - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium Hadműveleti és Kiképzési Csoportfőnöksége az MTI-t.

A sorkatonai szolgálattal kapcsolatban Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a közelmúltban közölte: a szaktárca nem kívánja előre bejelenteni, hogy az önkéntes-hivatásos haderőre való áttérés következtében mikor lesz az utolsó bevonulás időpontja, de a kormány döntése értelmében 2005 nyarától már nem lesz szükség sorkatonákra.

A keddi, illetve szerdai bevonulás után a sorkötelesek megkapják felszerelésüket, és átesnek az orvosi vizsgálaton, majd alegységparancsnokuk jelenlétében leteszik a katonai esküt. A fiatalok a kéthónapos alapkiképzés után a szárazföldi csapatokhoz kerülnek. A behívottak 34 százalékának általános iskolai, 62 százalékának középfokú, 4 százalékának felsőfokú végzettsége van.

Az újoncok bevonulási segélyt kapnak, amelynek összege egyedülálló sorköteles esetében a kötelező legkisebb munkabér 60 százaléka, azaz 31.800 forint, az eltartásra jogosult gyermekeseknél pedig a minimálbér teljes összege, azaz 53 ezer forint. A bevonulók 96 százaléka nőtlen, 3 százaléka nős és gyermektelen, mindössze 1 százalékuknak van gyermeke.