Feladta magát a bíróságon a zámolyi romák vezetője

MTI
2004.09.29. 18:14
Önként jelentkezett szerdán a bíróságon a 2000-ben Strasbourgba távozott zámolyi romák szószólójaként ismert Krasznai József; a férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, a Székesfehérvári Városi Bíróság előzetes letartóztatásba.

Krasznai Józsefet kétrendbeli megrontással, tízrendbeli választási csalás vétségével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolják.

Krasznai József, aki korábban Fejér Megyei Cigányok Független Szervezetének az elnöke, a Roma Parlament egyik vezető tisztségviselője volt, 2002-ben követte el azokat a bűntetteket, illetve vétségeket, amelyekért néhány hónapja a bíróság előtt kellett volna felelnie, de hozzátartozói szerint ismeretlen helyen tartózkodott.

A vádirat szerint Krasznai József 2002-ben megrontotta gyermekkorú unokahúgát, megsértette a gyereklány személyi szabadságát, a kisebbségi önkormányzati választások során pedig kisebbségi önkormányzati képviselővé való megválasztása érdekében szavazatokat vásárolt. A Székesfehérvári Városi Bíróság október 22-én tárgyalja az ügyét.