Pap György

Pap György azután lett célszemély, hogy nagymamájának bántalmazása miatt "felforgató" levelet írt a belügyminiszternek. Előbb rendőr lett, majd a főiskolán kellett diáktársairól és tanárairól jelentenie. Utóbbiakról szívesen beszélt a rendszeresen találkozót kezdeménnyező tartótisztjével.

Én a hetven éven felüli nagymamám három huligán által, a késő esti órákban történt, lánccal végrehatott, "hősies testi fenyítése után" tettem fel azt a kérdést a belügyminiszternek, valóban olyan jó a közbiztonság, mint ahogy azt mindenütt hallom, olvasom?

El is felejtettem a levelet, amikor egy rendőr csöngetett a lakás nyitott ablakú ajtaja előtt tornyosulva (akkor még nem zártuk a kapukat. A levél a BM, ORFK, BRFK, Kerületi kapitányság, a kézbesítő rendőr keze után ismét az én kezemben landolt. Bizony nagyon megijedtem, hogy most mi lesz?

Megnézhettem az irományt. A kissé gyűrött levélen a felforgató gondolatok piros postaironnal voltak kissé göcsörtösen aláhúzva.

A rendőr megkérdezte, akarok-e önkéntes rendőr lenni? Rögtön mondtam, hogy akarok. Persze. És az lettem.

Egy új világot ismertem meg. Ma sem igen hallok róla, valahogy nem szól róla a fáma, nem tud róla az egyszerű halandó, de tény, hogy a közrendőrök nagyon nehéz - spártai - körülmények (elhelyezés, felszerelés, eszközök, főnöki buzeráció) között dolgoztak, a törvények által nem teljes körűen támogatva.

Valahogy soha nem akad elég forrás egy korszerű rendőrség kialakítására, pedig ez inkább szakma, a politika jó, ha csak az irányítási szinten jelenik meg (mint ahogy manapság ezt már jól lehet látni). Sok szabadidőm elment az így önként vállalt közrendvédelmi szolgálattal, de utólag sem bántam meg! Olyan élethelyzeteket, körülményeket láttam, amit elképzelni sem tudtam azelőtt. Ma is elismeréssel adózom azoknak, akiknek legalább alapszintű biztonságunkat köszönhetjük! Hogy mit gondolok erről részletesen, belelértve a mai helyzetet, nem tartozik a tárgyhoz, de ma sem dicsérnének meg érte egyértelműen.

Főiskolára kerülvén szabályos idézést kaptam a BRFK-ra. Nem írtak rá semmit, hogy ezzel is tovább szítsák nyugtalanságomat, hogy mit csinálhattam? Miért az idézés? Bementem. Ma sem tudom, hogy ez III/ melyik volt. Majd aláírtam egy papírt, pontosan nem tudom, mit, de hogy ez és az ezen túli minden, halál titkos volt. Ezt többször elismételték kedvesen, de igen határozottan. A remegésem később múlt el.

Én nem voltam az akkori rendszer ellensége, ma sem vagyok az, szégyen ide-oda, én ma is baloldali gondolkodású vagyok és még valószínű leszek is erre maradék rövid időre.

A főiskolai időm alatt teljes titokban rendszeresen és valóban kémregénybe illő módon találkoztam az összekötő tiszttel, aki a járó A-s rendszámú sötét Ladájában, percre pontosan vett fel gyaloglás közben az adott helyen, mintegy véletlenül. Én meg nagy mennyiségű cigarettáját elszívva erősítettem az egészségét. A lelkét nem annyira, mert az általa megfigyelésre javasolt "egyedek" mindegyike jó barátom lett szinte azonnal (ezt azért nem mondtam meg neki), merthogy én bár ugye baloldali voltam, de továbbra is lelkesen kritikus szemléletű és úgy gondolom, attól, hogy ki mit hisz, attól még nem rossz ember, és főleg nem ellenség.

Jelentést így nem adtam róluk írásban, szóban meg csak annyit, hogy hosszas és alapos vizsgálataim ellenére sem tudom bizonyítani, hogy tevékenyésgük ellenséges lenne.

Bejelentettem viszont főiskolánk szemét, embergyűlölő és bizonyíthatóan sorsrontó oktatóit (kevés volt, de volt), de ők tudomásom szerint sajnos soha nem kerültek tömlöcbe, pedig egyesek különösen megérdemelték volna!

Hogy ki, mit jelentett rólam, ha ellenőrzött, a fene tudja, de ha "lelkes" volt az illető, akkor nem sok jót... Így aztán a Szervezet nehéz szívvel, de a főiskola után lemondott rólam,. Ugyanakkor még időben elintézve azt, hogy jellemzésem (amit az egyik általam megfigyelésre utasított juttatott el hozzám titokban) ne tartalmazzon semmi pozitívumot . Így tudtam meg végre, milyen szemét egy ember vagyok.

"Elismerésképpen" katonának is Budapestről - egy sorkatonai berkekben különösen szeretett - (már megszűnt) jugo-határszéli üdülőezredbe utaltak be. Önkéntes rendőri pályafutásom még egy ideig folytattam, de akkor már szakszolgálatban (a főiskolai ismeretekkel), nem közrendvédelmi feladatokkal.

Ennyi a rövid történet.

Üdv: Pap György