Büki László

2005.03.10. 00:55

A hetvenes években nem volt tanácsos ugyanarra a helyszínre utazni, a nyaralási célpont "gyakori" meglátogatása ugyanis felkeltette a Belügyminisztérium figyelmét, aminek következtében a nyaralás részleteit nem csak a barátoknak, hanem egy nyomozónak is el kellett mesélni, amit Büki László története illusztrál.

Nem tudom, hogy megfigyelt voltam-e valaha. Az viszont igaz, hogy 1977-ben egy gyatra és eredménytelen együttműködési kísérlet történt velem szemben, a BM Útlevélosztálya által.

Az előzmények: 1975. július-augusztusban, főiskolásként, a záró 4. főiskolás év előtt Görögországban jártunk a párommal. Az útlevelet és a személyenként , utazásonként "járó" 70 USD-t minden nehézség nélkül megkaptuk. Az útnak vége lett, 1975 szeptemberben pedig folytattuk az iskolánkat, 1976-ban diplomáztunk, összeházasodtunk. 1977-ben ismét beadtuk az útlevélkérelmet, megint Görögországba. Engem behívattak a BM útlevélosztályra, ami akkor az Andrássy úton volt, a házszámra nem emlékszem. Az előadó hölgy kifaggatott, hogy miért megint Görögországba akarok menni, amikor 2 évvel korábban már voltam ott. Azt válaszoltam neki - ami a valóság volt -, hogy a szárazföldet 1975-ben autóstoppal bejártuk, akkor a szigetvilágra nem maradt időnk, most azt szeretnénk megismerni. El is fogadta a válaszom, kijelentette, hogy az útlevelet megkapom, de TARTSAM NYITVA A SZEMEM.

Az útlevél megjött, nyitott szemmel bejártuk a szigetvilágot, de erről a BM Útlevélhivatala tőlem sose értesült. A visszaérkezés után a BM-től engem soha nem kerestek se ebben, se más ügyben. A feleségemet viszont a BM-től vagy a rendőrségtől bejelentkezés nélkül, a munkahelyén felkereste egy nyomozó, és kifaggatta: mit látott, kivel találkozott, mik voltak a tapasztalatai, kikkel, miről beszélt, stb. Az antik látnivalók, a pincérek, múzeumi alkalmazottak, közlekedési dolgozók, úgy látszik nem voltak érdekesek a kérdező számára, valamint, hogy nem beszél(t) idegen nyelvet, be kellett érnie velem, mint beszélgetőpartnerrel. Aztán többet őt se zaklatták.

Ez a rövid történet.

Üdv, LB.