Nevet vált a zuglói Felvonulási tér

MTI
2006.10.18. 14:32

Az "Ötvenhatos forradalmárok tere" lehet rövidesen az évtizedek óta Felvonulási térként ismert Városliget melletti terület - hangzott el a főpolgármester és a zuglói polgármester szerdai megbeszélését követő tájékoztatón. Weinek Leonard (SZDSZ) XIV. kerületi polgármester szerint a helyi képviselő testület egyetértett a névcserével, amit Kosáry Domokos akadémikus és az '56-os Emlékbizottság kezdeményezett.

Demszky Gábor utalva arra, hogy maga is támogatja a tér nevének megváltoztatását, közölte, hogy rövidesen dönt az ügyben illetékes a Fővárosi Közgyűlés a tér új nevéről. Hozzátette, hogy addig is, október 23-án szimbolikusan lezajlik a névcsere.

Szó esett a tájékoztatón arról, hogy három kiemelt beruházás lesz rövidesen Zuglóban. Megépül majd a 4-es metró Bosnyák tér - Baross tér közötti szakasza, amihez kapcsolódva teljes szélességében megújul a Thököly út. Magántőke bevonásával, PPP konstrukcióban új piac épül a Bosnyák téren, s zajvédő falat alakítanak ki az M3-as út bevezető szakaszán.