Emberölésre felbujtással gyanúsították meg Tasnádi Pétert

2005.05.20. 10:51
Felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével gyanúsította meg a rendőrség Tasnádi Pétert csütörtökön, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken, de további részleteket nem árult el. Az előzetesben lévő vállalkozó ügyvédje szerint védence nem tett vallomást.

Kétrendbeli, felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével gyanúsította meg a rendőrség Tasnádi Pétert, közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken.

Az NNI megerősítette a Magyar Nemzet információját, hogy kétrendbeli, felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével gyanúsították meg a vállalkozót hozzátéve, az ügy részleteiről többet nem kívánnak elmondani.

A Magyar Nemzet pénteken arról számolt be, hogy az NNI gyanúsítása szerint "az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó több alkalommal, több embernek volt felesége és partnere megölésére, illetve annak megszervezésére adott megbízást".

A rendőrség először Labancz Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akció osztályának egykori tisztjét gyanúsította meg azzal, hogy 2001-ben másfél millió forintot vett át Tasnádi Pétertől azért, hogy megölje a vállalkozó feleségét.

A megbízás nem teljesült, de a pénzt Tasnádi Péter nem kapta vissza. Később kiderült az is, hogy Tasnádi nemcsak négy éve, hanem tavaly is hasonló terveket szőtt.

Októberben vették őrizetbe

A rendőrség által következetesen T. Péterként emlegetett Tasnádi Pétert tavaly október 6-án vették őrizetbe, majd felbujtóként elkövetett közveszély okozással gyanúsítottak meg egy volt rendőrtiszt terepjárójának felgyújtása ügyében indított eljárásban.

Az NNYI 2004. októbere óta folytat eljárást Tasnádi Péterrel szemben csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, rongálás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, amelyek egy részében tettesként, másik részében felbujtóként szerepel.

A rendőrség áprilisban jelentős kárt okozó sikkasztással, zsarolással és közveszéllyel fenyegetéssel is meggyanúsította Tasnádi Pétert. A gyanúsított fogva tartását július 8-ig meghosszabbította a bíróság.

Tasnádi Péter ügyvédje, Tuza Péter a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy védence nem tett vallomást, és ellenvetéssel élt a gyanúsítással szemben. Az NNi még nem állt elő bizonyítékaival, írta a lap az ügyvédre hivatkozva.

Vádalkut kötöttek

Lapértesülések szerint a Tasnádi-ügyben a hatóságok vádalkut kötöttek egy A. Gábor nevű férfival, aki korábban Tasnádi Péter bizalmasa volt. A. vallomása egyebek között a Marjai Judit és élettársa, Szabó-Stein Imre elleni - immár második - gyilkossági kísérlet ügyében is jelentős súllyal nyomhat a latban.

Miután felröppent a hír, a rendőrség is megerősítette, hogy a Tasnádival kapcsolatban álló személyek vélhetően az ő utasítására az MTV egykori szórakoztató programokért felelős igazgatója helyett egy kertészt késeltek meg, mivel a bérgyilkosok a gyenge minőségű fényképről nem ismerték fel Szabó-Steint.

Számos jel utal arra, hogy az előzetesben lévő, Tasnádival kapcsolatban álló B. Pál újságíró is Tasnádi "érdekében" tehette meg egy újabb emberölés előkészületeit, a célpont itt is Marjai Judit élettársa volt. B. Pál a gyilkossághoz fegyvert és egy motorkerékpárt vásárolt. Tervük végrehajtásától végül valószínűleg azért álltak el, mert a kérdéses időben Tasnádi volt felesége és élettársa rendőri védelem alatt állt.

Labancz Ferenc, akit a rendőrség ugyancsak emberölés előkészületével gyanúsított meg, állítólag 750 ezer forint előleget vett föl Tasnáditól, hogy végezzen Marjai Judittal, de a bűncslekményre nem került sor, a pénz pedig nem került elő. Ezért a börtönbüntetését letöltő, szabad lábra helyezett Tasnádi Péter a gyanú szerint felgyújtatta a rendőr terepjáróját.