Őrizetben az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke

2005.06.07. 19:00
Sztojka Lászlót és négy másik társát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy 33 millió forintot csaltak ki az Osztrák Megbékélési Alaptól.

Az Országos Cigány Önkormányzat alelnökét, Sztojka Lászlót vették őrizetbe a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az Osztrák Megbékélési Alap sérelmére elkövetett kárpótlási csalás ügyében, értesült az MTI.

Sztojka társaival a rendőrség gyanúja szerint 33 millió forintot csalt ki az alaptól, ebből 25,5 millió forintot tarthattak meg maguknak. A rendőrség korábban Sz. László gyanúsítottról adott információt, majd megerősítette a RomNet információit.

Mint ismert, az Osztrák Megbékélési Alap kárpótlási lehetőséget hirdetett meg azoknak, akiket a II. világháború idején a mai Ausztria területére hurcoltak el kényszermunkára. A becslések szerint akár nyolcmilliárd forintot is elérheti a kicsalt összeg.

A 41 éves, kiskőrösi lakos Sz. Lászlót azzal gyanúsítja a rendőrség 2003-ban és 2004-ben az ő és társai által felkutatott idős személyek nevében kértek.

Az ügyben közel félszáz gyanúsított lett idáig kihallgatva, akikből 5 fő előzetes letartóztatásban van, míg Sztojka Lászlót ma vették őrizetbe. A nyomozás tovább folyik és még bővülhet a gyanúsítottak köre.

Túláradó igények

Zala megyében múlt év tavaszán zárult le a nyomozás a kárpótlások ügyében, az ügyészség tizenhárom személyt vádol csalással. Bács-Kiskun megyében 24 főt gyanúsítottak meg. Idén márciusban a kalocsai roma önkormányzat elnökét, Sztojka Katalint vették őrizetbe. Az ügyben már egy tucat cigány önkormányzati vezetőt gyanúsít a rendőrség.

A megyébe több mint 300 millió forint érkezett kárpótlás címén, noha levéltári és egyéb adatok alapján Bács-Kiskunra nem volt jellemző, hogy nagy számban deportáltak volna nem zsidó származásúakat osztrák munkatáborba.

Aránykalkulációk alapján Magyarországon legfeljebb kétezerre tették a deportálások cigányszármazású túlélőinek számát, ehhez képest 12 ezer igénylés érkezett az osztrák szervezethez.