Ismét rács mögött az Angolna

2007.10.31. 17:15
Angolnának becézik a 27 éves Nordin Benallalt, mert már többször is sikeresen megszökött a börtönből. Utoljára vasárnap lépett meg, de szerdán már ismét rács mögé került. Hollandiában kapták el, amint egy lopott motoron menekült.

Nordin Benallal nehéz fogolynak számít, többször is elszökött már a rendőrök elől. A 27 éves belga férfi utoljára vasárnap lépett meg egy Brüsszel közeli börtönből. Szerdán kirabolt egy motorboltot Hollándiában és a rendőrök üldözőbe vették. Utolérték, de motorját hátrahagyva tovább futott. Végül sikerült elfogni. Belgium már kérte kiadatását.

Vasárnapi szökéséhez egy helikopterre is szüksége volt, de nem azzal szökött meg. Társa egy eltérített helikopterrel szállt le a börtön udvarán az esti séta idején. Nagy kavarodás lett ebből, egy csomó rab fel akart szállni a gépre. Ezt a helikopter nem bírta ki és lezuhant, többek sérülését okozva. A fejetlenséget kihasználva az Angolna helikopter helyett gyalog távozott. Két őrt túszul ejtett és azzal fenyegetőzött, hogy lelövi őket. Így sikeresen kisétálhatott helikopter-térítő társával együtt a börtön kapuján. Onnan egy lopott autóval elmenekültek. Az autót később megtalálták, de az Angolna nyomát mostanáig nem lelték. Szerdára kiderült, hogy Hollandiáig jutott.

Benallalt először 2004-ben fogták el autólopásokért és betörésekért. Akkor 27 évet kapott, de két hónap múlva megszökött. A haverjai egy kötelekből csomózott létrát dobtak át neki a börtön falán és azon mászott ki. Néhány nap múlva majdnem elkapták, de rálőtt az őt üldöző rendőrökre, kettejüket meg is sebesítette. Végül mégis elfogták és további 12 évvel meghosszabbították büntetését.

Belgiumban feltűnően sokan szöknek a börtönökből. Áprilisban egy másik rab is sikeresen elmenekült a mostanihoz hasnoló helikopteres módszerrel. Azt a rabot végül Olaszországban fogták el újra. Tavaly augusztusban pedig egyszerre 28 rab szökött el egy börtönből.