Tízmillió eurónál jár a licit Beckham égbe lőtt labdájáért

2004.07.14. 20:15
Eddig csak nem háromszázezren, majd a cikk írása után egy órával már háromszázötvenezren látogatták meg az eBay honlapját, ahol a David Beckham által az Európa-bajnokságon a portugálok ellen elhibázott tizenegyesnél elrúgott hivatalos meccslabdáért megy a licit. Az eddigi legmagasabb ár 10 millió euró.
Már tízmillió eurónál - több mint két és fél milliárd forintnál - tart a licit azon az internetes árverésen, amelyet az eBay tart a portugáliai Eb egyik meccslabájáért. A labdát David Beckham rúgta a közönség közé, amikor a Portugália elleni negyeddöntőn tizenegyespárbajban elvétette az irányt.

Töredékéért akarták megvenni

"Spanyolország történetében még egyetlen sportrelikvia sem kelt el ekkora összegért. Minden percben kapunk újabb és újabb ajánlatokat, amelyeket folyamatosan ellenőriznünk kell, hogy valódiak-e" - mondta Inma Solis az aukciót vezető cég szóvivője.

A spanyol szurkoló, aki a Luz-stadion lelátóján megszerezte a "trófeát", azután döntött a világhálós árusítás mellett, hogy egy brit újság 18 ezer eurót ajánlott a különleges darabért. Az egyedi sportszerre - amelyen a mérkőzés időpontja és a résztvevő csapatok zászlója is fel van tüntetve - hétfő óta lehet licitálni eBay spanyol honlaponján.

A kezdőár mindössze egy euró volt, de 48 óra alatt milliós nagyságrendet ért el. Az aukció július 22-ig tart, és az eBay kikötötte, csak különleges indokkal lehet visszavonni egy-egy ajánlatot. Az aukció július 22-ig tart.