Hamis bélyegek tömege a piacon

2000.08.08. 15:01
A forgalmi bélyegeket is rendszeresen hamisítják, így évente több millió forintot veszít a Magyar Posta Rt. Legújabban a Postás Bálint 65 forintos bélyeget hamisítják előszeretettel, amelynek utánnyomását már megszüntette a Posta. Ennek ellenére a forgalomból csak nehezen tudják kivonni, mert törvény rendelkezik arról, hogy az 1946 óta született bélyegek feltétel nélkül érvényesek. A postásoknak azonban teljesen mindegy, ugyanis manapság akár darabra vágott zsírpapírral is elküldhetjük levelünket, mert a bélyeg eredetiségét jutalék hiányában nem ellenőrzik.
Egy figyelmes bélyegvásárló jött rá, hogy a Postás Bálintot ábrázoló forgalmi bélyeg hamis. A Posta elindított egy belső vizsgálatot, de egyelőre még nem tudták felderíteni a hamisítókat. ,,Az eredeti példányok nem tartalmaznak optikai fehérítőt, de szabad szemmel csak nagyon nehéz kiszűrni a különbséget" - tájékoztatta az Indexet Somlai Orsolya, a Magyar Posta Kereskedelmi Osztályának munkatársa.

Postás Bálint forgalmi bélyegsorozat
A helyzetet bonyolítja, hogy feltehetően a hamis áruk terjesztésében postai dolgozók, valamint azok az árusok is részt vesznek, akik főként külföldiek által látogatott területeken terjesztik a hitelesítetlen bélyegeket. Így a Balaton vidékén és Budapesten igen elterjedtek a hamis bélyegek.

Szabadon futhat a bélyeg nélküli levél

A Postás Bálintként aposztrofált bélyeget 1998-ban bocsátotta ki a Posta. Azóta több százezer forint értékű hamis bélyeg került forgalomba. A mai nyomdaipari technikával ugyanis szinte gyerekjáték hamisítani a bélyeget, ráadásul az ellenőrzés sincs hatékonyan megoldva. A bélyegző automaták például nem alkalmasak arra, hogy kiszűrjék a hamisított példányokat, a postások pedig nem motiváltak az ilyen bélyeggel ellátott levelek kiszűrésére.

Korábban a rossz és hiányos küldeményt a postások ellenőrizték, és ha rendellenességet találtak, akkor visszaküldték a feladónak. Ezért jutalékot kaptak. Jelenleg szabadon futhat akár a bélyeg nélküli levél is, mert a postások örülnek, hogy kevesebb a munkájuk, és különösebb vizsgálat nélkül továbbítják a leveleket.

E-bélyeggel törvényesen

A törvényi szabályozás és a postások érdektelensége miatt kaotikus állapotok uralkodnak bélyegügyi területen. A Posta nem képes a megfelelő ellenőrzésre, és nincs meg az a technológiai háttér sem, amely biztosítaná az érintetlen legális forgalmazást. Ehhez elsősorban a bélyegeket ,,hamisításbiztos" technológiai elemekkel kellene nyomni, amelyre a világ számos országában már több sikeres próbálkozás történt. Amerikában nem régen vezették be az úgynevezett 'e-bélyeget', amelyet internetről tölthet le a vásárló. Nálunk ez egyelőre álom marad, ráadásul a bélyegek használata az utóbbi élvekben csökkent.

Eddig a különlegesen magas értékű bélyegeket hamisították, és a gyűjtők tudatos vagy tudatlan közreműködésével kerültek forgalomba. A hamis bélyegre azonban a gyűjtők sem vevők, de teljes kivonásukra a törvényi szabályozás hiánya miatt még éveket is várhatunk.