Bőven lehetnek még világháborús bombák a lábunk alatt

2008.07.27. 12:00
1944-45-ben több tízezer tonna bombát dobtak magyar célpontokra a szövetségesek. A britek és a szovjetek nagyvonalúan céloztak, de az amerikai szőnyegbombázások is gyakran célt tévesztettek. Nem túlzás, hogy bármikor kifordíthatnak a földből a munkagépek egy-egy 500 vagy 1000 kilogrammos rombolóbombát a fővárosban, vagy például Győrben, Szombathelyen.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb tömeges evakuálása volt július 16-án Magyarországon: egy fel nem robbant világháborús amerikai bomba miatt több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Budapesten, a XIII. kerületben. A tűzszerészeket a Tatai út és a Tahi utca sarkánál lévő autójavító műhelyhez hívták ki, mert aknaásás közben egy féltonnás rombolóbombát találtak a földben a munkások. Két hónapon belül ez volt a harmadik óriásbomba, májusban ugyanis a Lágymányosi híd budai hídfőjének közelében, az Infoparkban két bombát is találtak egymás közelében. A hatástalanítás idejére a környéket minden esetben jókora körben lezárta a rendőrség.

Mire lehet még számítani az építkezéseken, merre, mennyi bombát rejthet még a föld? A történeti visszatekintés és magyarázat alapja, a bombázások miértjére a válasz, hogy a csatlós Magyarország elleni légitámadásokról a német repülőgépipar, a kőolajipar, az üzemanyaggyártás, a vasúti közlekedés szétzúzása, a normandiai partraszállás előkészítése, majd a német fegyverletétel kikényszerítése érdekében döntöttek a szövetségesek.

Éjjel-nappal bombáztak

A nappali bombázás a Dél-Olaszországban állomásozó amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF) feladata volt. A 15. AAF 1944-ben öt bombázóezredet (Bomber Wing), összesen 32 bombázócsoportot (Bomber Group), 120 századot foglalt magába, századonként 6-9 darab, egyenként 5-7 tonna bombateher szállítására alkalmas nehézbombázó repülőgéppel. Zömmel Consolidated B-24 Liberator típusú gépek támadták hazánkat, de az 5. bombázóezred Boeing B-17 Flying Fortressekkel repült a magyar célokra. A bombázók védelmét a 306. Fighter Wing hét csoportja látta el, Lockheed P-38 Lihtning, North American P-51 Mustang, Supermarine Spitfire és Republic P-47 Thunderbolt típusú vadászgépekkel.

B-24 Liberator bombázók Budapest felett - Fotó: Tom Santarlas (www.450thbg.com)

A brit 205. Bomber Group Handley Page Halifax, Consolidated B-24 Liberator és Wickers Wellington bombázóinak az éjszakai bombázások és a Duna aknásítása volt a feladata. 1944 szeptemberétől a szovjet légierő is beszállt Magyarország bombázásába: általában éjszaka támadta a fővárost kétszáz, 1-2 tonna bombát szállító Il-4-es, Pe-2-es gép, Debrecent 80-100 gép, más városokat ennél kisebb kötelék. Az amerikai nehézbombázókhoz képest jóval kevesebb bombát dobtak hazánkra.

A 15. AAF a főváros ellen általában 300-600 B-17-es és B-24-es bombázót, Győr ellen 80-120, a többi nagyobb város ellen 30-80 bombázót indított, amiket kezdetben P-38-as és P-47-es később P-51-es vadászok százai kísértek és védtek.

A ledobott bombák méretét és típusát természetesen a megsemmisítendő cél határozta meg mindig. Vasútállomások, nehézipari telepek, gyárak ellen nagy hatóerejű, nagy tömegű rombolóbombákat, olajipari létesítmények ellen főként kisebb tömegű gyújtóbombákat, míg repülőtéri létesítmények, repülőgépek ellen repeszbombákat vetettek be. A bombákra felírták a fontosabb adatokat, a tömegét fontban (pl.: 100, 250, 300, 500, 1000, 2000, 4000 LB) és típusát (DEMO - romboló, FRAG - repesz, INC - gyújtó, TM - célkijelölő). Ha egy manapság megtalált bombán még látszódna a festés, akkor lehetne azonnal tudni, hogy például a DEMO 1000LB felirat, egy körülbelül féltonnás rombolóbombát jelöl (magyarországi célokra leggyakrabban DEMO 500LB és DEMO 1000LB bombákat dobtak az amerikaiak).

Egy B-17 Flying Fortress és bombák

A rombolóbombák töltete TNT (trinitro-toluol) és ammónium-nitrát keveréke volt, a bombatesteket pillanathatású, vagy késleltetett, fej-, fenék-, esetenként oldalgyújtóval látták el. A nagyobb tömegű (500, 1000 fontos) bombáknál a késleltetett robbanás azért volt fontos, hogy a bombatest minél mélyebbre tudjon fúródni a célba, mielőtt felrobban, hogy minél nagyobbat pusztítson. A hosszú késleltetésű idejű bombák a helyreállítási munkákat akadályozták. Az aknahatású rombolóbombák voltak a legnagyobbak: magyar célpontokra 1000-2000 fontos példányokat dobtak általában, de előfordult 4000 fontos (csaknem két tonnás) bomba is. Ezek pillanatgyújtóval robbanva jókora körben pusztították az épületeket, lökéshullámuk a több utcával odébb álló házakat is lerombolta, nem csak a célpontot.

Kényszervetések és nagy szórás

Magyarországot először 1942. szeptember 4-én érte bombatámadás: Kispesten éjjel fél 12-kor, Budán öt perccel később robbantak az első bombák. Kispesten a szegénynegyedet érték találatok, Budán a Városmajorban és a Rózsadombon pusztítottak a bombák. A támadók feltehetőleg szovjet gépek voltak, a bombázás célpontja sem világos. Öt nap múlva ismét éjszakai bombázás: körülbelül húsz szovjet gép repült Budapest fölé, a déli részen okoztak kisebb károkat. Ezután majd egy évig sem szovjet, sem angol-amerikai gépek nem támadtak magyar célpontokat.

Az első amerikai bombák 1943. október 24-én estek magyar földre. A Bécsújhelyet bombázó gépek Somogy, Zala, Vas, Sopron megyében dobtak le úgynevezett kényszervetésben élesítetlen bombákat, hogy a sérült, műszaki hibás bombázók megszabaduljanak terhüktől, magasságukat és sebességüket tartani tudják, ne szakadjanak le a köteléktől. A hasonló átrepülések és szórványos bombázások 1944-től rendszeressé váltak.

A Weiss Manfréd művek 1944. július 27-i bombázása (Fotó: (www.450thbg.com) - további háborús célpontok a galériában

A német megszállás után két héttel, 1944. április 3-án, hétfőn délelőtt érte - készületlenül - a szövetségesek első célzott légitámadása Budapestet és peremvárosait. A nappali amerikai és az éjszakai brit bombázásnak 1038 halálos áldozata volt. A cél: a magyar vasúti közlekedés bénításával a német utánpótlási szállítások akadályozása, valamint a vadászrepülőgép-gyártás szétzúzása. A 15. AAF 13 bombázócsoportja, körülbelül 400 darab B-17-es és B-24-es indult a magyar célpontok felé. A fő célpont a ferencvárosi rendező-pályaudvar volt (270 B-24-es támadta), a szőnyegbombázás másodlagos céljaként a Dunai Repülőgépgyárat (Szigetszentmiklós) jelölték meg (122 B-17-es támadta). A kijelölt célokra zömmel 500 fontos (227 kilogrammos) romboló bombákat dobtak le.

Április 3-án, és az összes további bombázáskor - különösen a pontosságra kevéssé törekvő éjszakai brit akcióknál - jellemzően nagyon nagy volt a szórás, a bombaszőnyeg szétterülése, elcsúszása. Ennek fő oka az, hogy az egyes célpontokat támadó kötelékek negyedik-ötödik hulláma a portól és füsttől már nem látta tisztán a célt, így a gépek gyakorlatilag célzás nélkül, találomra oldották ki terhüket. A célzás pontosságát ezen kívül még az időjárás és a kötelékeket egész eredményesen támadó magyar légvédelem, illetve a német és magyar vadászrepülők (a Magyar Királyi Honvéd Légierő) tevékenysége is befolyásolta. Gyakoriak voltak a fentebb említett kényszervetések is - egy-egy támadás után több száz fel nem robbant bombát gyűjtöttek össze a tűzszerészek.

A nagy szórásnak két következménye lett: a célpontot sokszor nem sikerült megsemmisíteni, viszont a környéken annál nagyobb volt a pusztítás - részben a civil létesítményekben, lakóházakban, de főként az egyéb ipari, termelő egységekben. Ez háborús szempontból tulajdonképp a támadó félnek hozott hasznot, hiszen a haditermelés sajátosságából adódóan gyakorlatilag minden üzem hadiüzem volt. Április 3-án a ferencvárosi rendező-pályaudvar támadásakor többek között a Soroksári úti vágóhíd, egy közelben lévő tüzérszertár, a Shell olajtartályai, a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt. Soroksári úti olajfinomítója is kapott találatot, de estek bombák az Üllői út, Nagyvárad tér környékére is.

1944. április 3-ról 4-re virradó éjjel a brit 205. Bomber Group is megkezdte tevékenységét, az éjszakai bombázók (Wellingtonok és Liberatorok) a csepeli Weiss Manfréd ipartelepet keresték. Itt érdemes megjegyezni, hogy miközben a nappali bombázásokat végrehajtó amerikai kötelékek a lehetőségekhez képest törekedtek a civil károk mérséklésére, az éjszaka támadó brit erők ezt meg sem próbálták, gyakran előfordult, hogy a főváros teljes területére hullottak bombák az éjszakai bevetéseknek köszönhetően. A következő budapesti bombázáskor, 1944. április 12-ről 13-ra virradó éjjel 64 brit Wellington 80 tonna bombát dobott a IX., X. kerületre, Kispestre, Pestszenterzsébetre - a célpont a ferencvárosi rendező-pályaudvar lett volna. (A földi célpontok bombázásával párhuzamosan folyt a Duna aknásítása, de mivel a vízi szállítási útvonalakat megbénító aknákat alacsony magasságból - 20-30 méterről - telepítették, jóval nagyobb pontosságról lehet beszélni.)

B-17 Flying Fortress bombavetés közben

Az éjszakai brit támadást nappali amerikai szőnyegbombázás követte április 13-án. A 15. AAF 535 bobázóval indult magyar célpontokra, a Győri Waggon és Gépgyár, a győri repülőtér, a vecsési repülőtér (Ferihegy), a tököli reptér, a Dunai Repülőgépgyár ellen. A Ferihegyi repülőtérre (és környékére) 9821 darab romboló- és repeszbombát dobott a 121 Liberator. A tököli reptérre (és környékére) 3688 darab bombát vetett 123 Liberator. A nappali bombázások ezután június 2-ig szüneteltek, az éjszakai brit szórás, a Duna aknásítása azonban nem állt le - április 16-i éjszaka a IX, XIV. kerület, Pestszenterzsébet, Kispest, Soroksár és Csepel lakossága szenvedett a célt tévesztett bombák kötegeitől. Budapest éjszakai bombázása május 5-én és május 11-én folytatódott, a célpontok a pályaudvarok voltak (Nyugati, Keleti, Déli, Rákosrendező), a szokásos nagy szórással.

Vasút és olaj

1944 nyara a normandiai partraszállás előkészítésének jegyében kezdődött, a nehézbombázók többek között Közép-Európa vasúti hálózatának szétzúzására szálltak fel, hogy elvágják a romániai olajtól nagyban függő Németország utánpótlási vonalait és megakadályozzák az esetleges erőátcsoportosítást. Ennek előszeleként a június 2-ára virradó éjjel Szolnok pályaudvarát támadták a britek - a célmegjelölő gépek hibájából csaknem nulla hatékonysággal, javarészt az állomástól negyven kilométerre lévő területet bombázva, a pályaudvart érintetlenül hagyva. A java azonban nappal következett: összehangolt támadásban Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Szeged és Szolnok pályaudvarát szőnyegbombázta a 15. AAF - a vidéki légvédelem csökevényessége miatt eredményesen. A legrosszabbul Szolnok és Debrecen járt: a szolnoki pályaudvart és környékét 870 rombolóbomba terítette be, a debreceni pályaudvarra és pár száz méteres körzetére 102 bombázó kétszer ennyi bombát vetett, végérvényesen megváltoztatva a két város képét. A június másodikai követelte a legtöbb halálos áldozatot a bombázások közül: körülbelül 2500-an vesztették életüket.

Szövetséges bombák

A partraszállás után az európai hadszíntéren megváltozott a bombatámadások elsődleges célja: a német hadsereg térdre kényszerítésének következő lépése az olajcsapok elzárása lett. Ennek keretében kezdte meg a szövetséges légierő a zalai kőolajmezők és hazai kőolajfeldolgozó üzemek bombázását. Június 13-ára virradó éjjel brit bombázók jelentek meg Almásfüzitő egén, hogy nyolcvan tonna bombát szórjanak az olajfinomítóra. A nem túl hatékony éjszakai támadásra másnap következett a pusztító nappali attak: 1944. június 14-én délelőtt több mint ötszáz B-17-es és B-24-es támadta a budapesti, komáromi, eszéki, szőnyi, sziszeki, pétfürdői olajfinomítókat és kőolajfeldolgozó üzemeket, ipartelepeket, hosszú hetekre visszavetve a termelést. Június 25-én éjszaka ismét éjszakai támadás következett, a brit bombázók ezúttal Budapest és Csepel olajfinomítói ellen szálltak fel. A több mint 160 tonna gyújtóbomba célja a Shell olajfinomító volt, de a bombák java része a Nyugati-, Keleti- és Rákosrendező pályaudvarok környékére hullott.

1944. június 30-én a 15. AAF 450 bombázója hazánk fölött átrepülve sziléziai olajipari célpontokat támadott volna, de a Balatonnál annyira zárt és vastag felhőzetbe ütköztek, hogy visszafordulásra kaptak parancsot. A repülőgépek a legközelebbi látható célpontokra - zömmel vidéki vasútállomásokra és főváros környéki repterekre - szórták bombaterhüket. Csepel, Rákospalota, Veszprém, Kaposvár, Dombóvár, Balatonboglár, Pécs szerepel többek között a kárlistán.

Július 2., vasárnap: a Magyarország elleni legnagyobb bombatámadás. A 15. AAF összes bombázó alakulata a levegőbe emelkedett, több mint 620 B-17-es és B-24-es repült, hogy elpusztítsa Budapest több pályaudvarát, olajfinomítóját, a Ferihegyi repülőteret, almásfüzitői és győri ipari célpontokat. A légvédelem hatékonysága és a vadászok támadásai miatt a légicsapás egy része a fővárosban célt tévesztett, a három bombaszőnyeg részben a lakóházakra terült. A korábban már sok találatot kapott Ferencváros, Pestszenterzsébet, Kispest mellett ezúttal a belváros is súlyos károkat szenvedett: a Keleti és Nyugati pályaudvarok, Rákosrendező helyett az V., VI., és VII. kerületi lakónegyedekre hullottak a bombák. Az almásfüzitői bombázás is hasonlóan végződött, a Duna túlpartján lévő Dunaradvány és Zsitvatő községeken pusztítottak inkább a bombák, nem az ipari létesítményekben.

A korábban már sok találatot kapott, egyre csökkenő termelékenységű Fantó olajgyár teljes megsemmisülését hozta július 14-e. A budapesti és pétfürdői olaj- és vegyipari célpontok ellen több mint 430 bombázó indult, és bár a Fantót csak részben találták el - miközben a Soroksári út és a IX. kerület, valamint Csepel üzemeire és lakótelepeire bőven hulltak a célt tévesztett 500 és 1000 fontos rombolóbombák - az üzem még meglévő épületei, berendezései és készletei teljesen elpusztultak a támadásban. A Péti Nitrogénművek is a földdel lett egyenlő a több száz romboló- és a több ezer gyújtóbomba poklában.

Egy B-24 Liberator a földön

Július 27-én a budapesti Weiss Manfréd Műveket és a pécsi pályaudvart támadták, 30-án a Dunai Repülőgépgyár és a tököli reptér volt a két fő célpont. Műszaki hibák, kényszervetések miatt jócskán hullottak bombák lakott és lakatlan területekre. Augusztus 9-én ismét az Almásfüzitői olajfinomító és a ferihegyi reptér valamint a győri repülőgép- és fegyvergyár volt a célpont. Augusztus 13-én Hajdúböszörmény is átesett a tűzkeresztségen: a csordalegelőn kialakított tábori repteret támadták éjszaka a brit bombázók, a bombák ennek megfelelően részben a városra hullottak. Augusztus 20-án újra a szolnoki pályaudvar és környéke, valamint a repülőtér volt célpont. Csak a vasúti Tisza-hídra kétszáz rombolóbombát dobtak - eredménytelenül.

Bombaeső

1944. augusztus 21-től október 15-ig tartottak a német csapatmozgások akadályozására elrendelt rendszeres bombázások az ország egész területén. Közutak, vasutak, hidak, pályaudvarok, repülőterek és leszállóhelyek, vasúti csomópontok voltak az elsődleges célok, közvetve pedig Magyarország háborúból való kilépését akarták kikényszeríteni az immár szovjet bombázókkal kibővült szövetséges légierők bevetései. Berettyóújfalu, Budapest, Debrecen, Diósgyőr, Hajdúböszörmény, Körmend, Mezőtúr, Miskolc, Nagyvárad, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok - csak hogy a nagyobb bombázott településeket említsük. Budapestet több héten keresztül bombázták intenzíven az amerikaiak, a két fő célpont az északi és déli összekötő vasúti híd volt, a tiszai és dunai átkelőhelyeket és a tiszántúli közlekedési csomópontokat a szovjetek támadták tucatnyiszor, főleg éjszaka. Szeptember 13-án budapesti pályaudvarokat bombáztak a szovjet gépek, de a britekéhez hasonló nagy szórás miatt szinte minden kerületbe jutott bomba. Másnap éjjel újpesti, Váci úti célpontokat támadtak a szovjet repülők.

Szeptember 17-én 440 amerikai bombázó repülőgépé volt a terep: ez volt a főváros elleni huszadik - és egyben a leghosszabb ideig tartó, egyik legnagyobb károkat okozó - légitámadás. A bombaszőnyegek egy része lakóházakra terült, a VII. kerületben és Angyalföldön (Reitter Ferenc utca, Béke tér, Tahi utca, Jász utca) is nagy károkat okoztak a vasútvonalaknak szánt bombák. Szeptember végén, október elején már egymást érték a légitámadások az országban, a brit, a szovjet és az amerikai gépek szinte egymásnak adták a kilincset a magyar légtérben.

Az októberi sikertelen kiugrási kísérlet, és Szálasi hatalomra jutása után, a Vörös Hadsereg szárazföldi előretörése miatt már kelet felé irányuló német és magyar bombatámadások is napirenden voltak a felszabadított városok ellen. Mindeközben természetesen tovább folytatódtak a nyugati országrész elleni szövetséges légicsapások, csendesedést előbb a téli időjárás, majd a háború végjátéka hozott. Februárban és márciusban még utoljára fellángoltak a légiharcok, elsősorban a szovjet bombázók jeleskedtek a vasúti célpontok módszeres megsemmisítésében. Az utolsó amerikai és szovjet bombák Szombathelyre hullottak 1945 március 26-án és 27-én.

A II. világháborúban összesen 1024 magyar települést bombáztak legalább egyszer az amerikai, brit vagy szovjet gépek. Az amerikaiak és britek Budapestet 37-szer, Győrt 21-szer, Szombathelyet 16-szor, Szolnokot 13-szor, Debrecent és Szegedet 9-szer szőnyegbombázták. A meglehetősen pontos adatokra támaszkodó számítások szerint a 15. AAF bombázói 26 422 tonna bombát dobtak le Magyarországi célokra - a magyar városok elleni légitámadások gerincét ez adta. A 15. AAF listáján a Magyar Királyság volt a harmadik legtöbbet támadott ország - Ausztria és Németország mögött.

A cikk megírásához felhasznált források:

Könyvek:

  • Pataky Iván - Rozsos László - Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett I-II., Zrínyi kiadó, 1992.
  • Kenneth Munson: A II. világháború repülőgépei, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1994.

Honlapok: