Feltűnés nélkül dolgozott az erdőkertesi európénzverde

2005.10.12. 15:02
Csendben és feltűnés nélkül dolgozott Erdőkertesen az az euróhamisító műhely, amelyet a múlt héten leplezett le a rendőrség. A 6 ezer lakosú faluban hamis 20 ezer forintosokkal már többen találkoztak, de az senkinek nem tűnt fel, hogy a településen valaki egy- és kéteurós érméket gyártana. Az illegális pénzverde az Európai Unió területén az egyik legjelentősebbnek számított.

A román Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság és a "magyar FBI" közös akciójának eredményeképp fogták el a kommandósok azt a két férfit, akik pénzhamisító műhelyet üzemeltettek Erdőkertesen, derült ki szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Magyar Nemzeti Bank és az Europol közös sajtótájékoztatján.

A hamisítók működésére néhány hónappal ezelőtt figyelt fel a rendőrség. Az egyik férfit Erdőkertesen, míg társát Veresegyházán fogták el még október 6-án, a páros egyik tagja román állampolgár, a másik romániai származású, de magyar állampolgár, jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban várják az ügy lezárását.

Csak hamis forinttal találkoztak

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Erdőkertesen a jelek szerint mind a pénzhamisítók, mind az üzemet leleplező kommandósok csendben és feltűnés nélkül dolgoztak. A Budapesttől 30 kilométerre fekvő faluban mindenki a szerda reggeli hírekből értesült arról, hogy ott működött Európa egyik legjelentősebb pénzhamisító üzeme. Az Index munkatársának sem a járókelők, sem két helyi kocsma közönsége, sem a cukrászda vezetője, sem a kis ABC eladója, sem a barkácsboltos, sem az orvos, sem az autóklímákat szerelő műhely dolgozója nem tudott felvilágosítást adni arról, hol is működhetett a titokzatos üzem. „Nézzen körül az üdülőrészen, hátha ott talál valamit” – ajánlotta egyikük.

A községbe az utóbbi időben sokan költöztek ki a fővárosból. Az új kertes családi házakhoz homokkal felszórt, göröngyös utakon lehet csak eljutni. A település szélén kis hétvégi házak is állnak. Az egyik itteni járókelő szerint ezen a részen feltűnés nélkül lehet bármit csinálni, de ő sem tudta megmondani, ki és hol foglalkozhatott eurók gyártásával a faluban.

Volt, aki még életében eurót sem látott a falubeliek közül, a pénzt ismerő kereskedők pedig eddig nem talákoztak gyanús pénzérmékkel. Mindössze annyit sikerült megtudni, hogy az autóklímabolt tulaja néhány héttel ezelőtt hamis 20 ezer forintost kapott, s két hónappal ezelőtt valaki a turbó szoláriummal közösen működő cukrászdában is egy 2 ezresből 20 ezressé átalakított bankjeggyel akart aprósüteményt vásárolni.

Forgalomba is kerültek

Ezek minden bizonnyal máshonnan származtak, az illegális erdőkertesi pénzverde ugyanis kifejezetten eurós érmékre specializálódott. Az illegális műhelyben összesen 2659, osztrák és német hátlapú kéteuróst foglaltak le. A kész pénzérmék mellett félkész anyagokat is találtak, így a bimetál érmékhez szükséges gyűrűkön kívül 15 540 rézszínű magot is lefoglaltak a rendőrök.

A nyomozók megtalálták a pénzérmék előállításához szükséges kliséket is, a bűnözői csoport a kéteurósokon kívül felkészült 50 eurócentesek és százforintosok hamisítására is, azonban ezekből az érmékből nem találtak kész darabokat a műhelyben.

A nyomozók egyelőre nem tudják, összesen mennyi kéteuróst gyártottak az üzemben, annyi bizonyos, hogy már került forgalomba a hamis érmékből. Egyelőre azt is homály övezi, hogy honnan jutottak a viszonylag jó minőségű hamisítványok préselésére alkalmas eszközökhöz a hamisítók. A hamisítók valószínűleg többen dolgoztak az érmék előállításán és forgalomba hozatalán, de egyelőre csak a fentebb említett két férfit tudta elfogni a rendőrség.

Megtévesztőek

A kész hamisítványok alkalmasak a megtévesztésre, mondta a Magyar Nemzeti Bank illetékese. A hamis kéteurósok méretei azonosak a valódiakéval, de tömegük, anyaguk eltér azokétól, így egyéb paramétereik - elektromos vezetőképességük, mágneses tulajdonságuk - is különböznek. Ebből adódik, hogy az érmékkel működő automatákat nem lehet becsapni a hamis magyar kéteurósokkal, de hétköznapi szituációkban - vásárlásnál, pénzváltásnál - már be lehet velük csapni az embereket.

A hamis és a valódi érmék közötti különbség behatóbb vizsgálatra szabad szemmel is észrevehető, ennek oka az, hogy míg az eredeti eurót verik, addig a most lefoglalt hamis érméket préseléssel készítették, így az úgyneveztt "érmekép" nem tökéletes, rajzolatuk alapján megkülönböztethetőek.

Az Europol képviselője elmondta, hogy Európában korábban két ehhez hasonló nagy pénzhamisítási ügyre derült fény, 2002-ben hetvenezer darab ötvencentest foglaltak le Olaszországban, míg 2004-ben nyolcvanezer kéteuróst találtak. A hamis pénzekből valószínűleg van forgalomban azóta is, de a valódi pénzforgalomhoz képest arányuk elenyésző.

Az érmehamisítás, mint a fehér holló

A rendőrség szerint megérte a bűnözői csoportnak a pénzek előállítása, a jegybank illetékese szerint forgalomba hozataluk sem ütközhetett különösebb nehézségbe. Felmérések szerint az uniós polgárok többsége nem ismeri az eurós váltópénzeket, ezért bármit hajlanó zsebre tenni, ami hasonlít az euróhoz.

Az érmehamisítás, mint a fehér holló - mondta Missura Gábor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője az MTI-nek. Az ilyen bűncselekmények olyan ritkák, hogy az esetekről nem is vezetnek statisztikát a jegybanknál.

A Magyar Nemzeti Bank idei második negyedéves jelentése szerint az első félévében a hamisítások száma csökkent az egy évvel korábbihoz képest: 4677 darab hamis forint-bankjegyet és 387 darab euró-hamisítványt regisztráltak a Magyar Nemzeti Bank bankjegyszakértői.

Leggyakrabban 1000 forintosokat hamisítottak, ezek a bankjegyek tették ki a hamisítványok 62 százalékát. Valamennyi lefoglalt hamisítványt színes fénymásolóval és printerrel készítették, nyomdai hamisítvány nem fordult elő. A valutahamisítások száma és a lefoglalt hamisítványok darabszáma is csökkent az idei első félévben: a hamis valuták 55 százaléka euró-, 31 százaléka dollár-hamisítvány volt, 14 százaléka pedig az egyéb kategóriába tartozott.