Növekedett a betegek száma Esztergomban

2004.08.08. 15:10
Egyre többen betegednek meg Esztergomban, amely közelében nemrégiben vízszennyzés történt. Az önkormányzat kemény eljárást ígér a szennyezést okozó cég ellen. A lakosokat palackozott és zacskós, valamint lajtoskocsival szállított egészséges vízzel látják el.
Jelentősen növekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma Esztergomban, tájékoztatott vasárnap az önkormányzat sajtóreferense. Ezen tünetekkel elsősorban gyerekek és fiatalok fordultak orvoshoz. Számuk pénteken és szombaton annyi volt, mint az azt megelőző héten összesen - mondta Takács István.

A sajtóreferens nem tudta megmondani, hogy az emelkedés összefüggésben van-e azzal, hogy az Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőművéből különféle szennyezőanyagok kerültek a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába.

Hozzátette: az önkormányzat a legkeményebben fog eljárni a kft. ellen, részben a környezetkárosítás, részben pedig a késői tájékoztatás miatt. Az égetőmű ugyanis csak a környezetszennyezés utáni hatodik napon közölte, hogy milyen anyagok kerültek a vízbe, s az önkormányzat csak utána rendelte el a vezetékes víz fogyasztásának és főzésre való felhasználásának a tilalmát. Azóta palackozott és zacskós, valamint lajtos kocsival szállított egészséges vízzel látják el a lakosságot és a vendéglátóipari egységeket.

A szóvívó közölte: hétfőn ülésezik a Területi Védelmi Bizottság, és ismertetik az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Komárom-Esztergom Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat múlt heti vizsgálatainak eredményét. A további intézkedéseket ezek után hozza meg a város önkormányzata. A francia tulajdonú hulladékégetőmű üzemeltetője ellen már feljelentést tett környezetszennyezés miatt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi felügyelőség.

Július 30-án a dorogi hulladékégetőből több mint 100 köbméter szennyezőanyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába, s az ivóvízellátást biztosító parti kutak közelébe. Emiatt a területi védelmi bizottság augusztus 5-én délután megelőző célú intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását Esztergomban és környékén.