Mégis madárinfluenza tombol Romániában

2005.10.13. 12:10
Egy nappal korábbi jelentését felülbírálva pozitívnak mondta ki Brüsszelben a Romániában elhullott madarakból levett mintákat az Európai Bizottság. A magyar hatóságok szerint még mindig csak állategészségügyi problémáról van szó. Törökországban is bizonyosan influenza okozta a madárpusztulást, csütörtökön bejelentették: a rettegett H5N1 felelős-e a fertőzésekért.

Szerdai bejelentésével szemben csütörtökön elismerte az Európai Bizottság, hogy a Romániában elhullott madarakból vett mintákon beigazolódott a madárinfluenza gyanúja. Az EU teljes tilalmat rendelt el a romániai élőszárnyas és szárnyastermék behozatalára.

Vesztegzár

A vírust romániai laboratóriumokban sikerült kimutatni a Tulcea megyei Ceamurlia településen elhullott baromfitetemekből levett mintán. Vasile Blaga belügyminiszter karantén alá helyeztette az említett falut, csak az egészségügyi hatóságok emberei léphetnek a körzetbe.

Szerdán még negatív mintákról tettek bejelentést Brüsszelben, és az óvintézkedések feloldásán gondolkoztak.

Magyarország nem szigorít

Egyelőre nem lát okot a hétvégén bevezetett óvintézkedések szigorítására a Külügyminisztérium - mondta el az Indexnek Polgár Viktor, a tárca szóvivője. Nem léptetnek életbe beutazási tilalmat, de továbbra sem ajánlják a magyaroknak az utazást az érintett - és amúgy vesztegzár alá vont - körzetekbe. "Az utazók mindenképpen tájékozódjanak, mert a helyzet óráról órára változik" utalt Polgár egyrészt arra, hogy szerdán még negatívnak minősítették a mintákat.

Teljes határzárat rendelt el a magyar-román határon az országos főállatorvos. A határozat alapján semmilyen baromfit, vagy ezekből készült termékeket nem lehet behozni az országba. Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szerint csütörtök reggeltől semmilyen Romániából érkező élőállat-szállítmány és szárnyasoktól származó termék nem lépheti át Magyarország határát.

Rettegjenek az állatok

Bujdosó László országos tiszti főorvos szerint továbbra is állategészségügyi problémáról van szó, semmiféle egészségügyi óvintézkedésre nincs szükség.

Hasonlóan nyilatkozott Rácz Jenő egészségügyi miniszter is. Rácz szerint Magyarországon nincs ok az aggodalomra, a hatóságok felkészültek. "Fél évvel a világ előtt járunk, hiszen mi már februárban jelentkeztünk intézkedési tervvel, már akkor megkezdtük az oltóanyag gyártására való felkészülést" - mondta a miniszter a SEBINKO szövetség IX. országos konferenciáján.

Rácz értesülései szerint a Romániában kimutatott vírustörzs csak szárnyasokat betegített meg. Más források szerint egyelőre nem tudni, hogy az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs okozta-e a fertőzést Romániában. Európában mindenesetre még nem regisztráltak a H5N1 vírussal fertőzött embert, a kórokozó világszerte mintegy száz embert betegített meg.

Törökországban is pusztít a járvány

Romániában a hét végén rendkívüli itnézkedéseket rendeltek el a madárpusztulásban érintett megyékben. Több településen vesztegzárat rendeltek el, ennek esett áldozatul négy magyar sporthorgász is. Keddre enyhült a pánik, vesztegzárat már csak egy településen tartottak fent, és a magyarokat is hazaengedték.

Időközben kiderült, hogy az állatpusztulás nagyobb területet érint. Az elpusztult állatokat a gazdák titokban elrejtették, nehogy az egész állományt le kelljen vágni.

A madárpusztulás már Bulgáriát is érinti, igaz, onnan csak elszigetelt eseteket jelentettek. Ráadásul a madártetemekből levett minták elsődleges vizsgálata nem erősítette meg a madárinfluenza-gyanút. Nem úgy Törökországból, ahol már bizonyosan influenza okozta a madárpusztulást, és mint csütörtökön bejelentették: a rettegett H5N1 felelős-e a fertőzésekért.

Péntektől nyilvános a vészforgatókönyv

Az Egészségügyi minisztérium pénteken hozza nyilvánosságra a világjárvány esetére kidolgozott válságtervet. Az eddig titkos terv az Egészségügyi Minisztérium honlapján jelenik majd meg. A jelentés az általános tudnivalók mellett arról tájékoztatja a lakosságot, hogy megbetegedés esetén kihez kell fordulni. A vírus terjedését megakadályozó svájci gyógyszer tárolási helye azonban szolgálati titoknak minősül.

Csehországban szabad gyógyszertári forgalomban is kapható volt a Tamiflu svájci gyógyszer - egészen csütörtökig. A cseh országos tisztifőorvos, Michael Vít bejelentése szerint ugyanis a csehek felvásárolták a készleteket. Problémát okoz az is, hogy gyermekek számára nem is volt gyógyszer. A cseh hatóságok egy hónap lefolyása alatt újabb mintegy 20 ezer adag felnőttek által használható gyógyszert kívánnak beszerezni külföldről, majd januárig további 70 ezer adagot.

Szakértői vélemények szerint Csehországot nem fenyegeti járványveszély, mert a veszélyeztetett országokból származó vándormadaraknak nem céljuk ez a régió.