Gyászos hétvége: eddig 11 halott az utakon

2008.12.06. 10:03
Tragikusan alakul a második adventi hétvége, rengeteg a közlekedési baleset, és sajnos sok halállal is végződik. Az eddigi hírek alapján péntek óta tizenegyen vesztették életüket.

Szombaton hajnalban súlyos autóbaleset történt Zala megyében. Egy személyautó a Keszthelytől 10 kilométerre fekvő Fenékpuszta határában lesodródott az útról, majd egy fának csapódott. Hárman utaztak benne, mindhárman azonnal meghaltak.

A Független Hírügynökség információi szerint a sofőr túl gyorsan, 170 km/órával hajtott, és nem tudta bevenni az egymás után következő erős kanyarokat. A kocsiban egy 18, egy 21 és egy 31 éves fiatalember ült. A balesetnek nem volt szemtanúja. A roncsot egy Sármellékről munkába igyekvő férfi fedezte fel, majd értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező mentők már senkin sem tudtak segíteni. A 76-os főutat Fenékpusztánál teljes szélességben lezárták a helyszínelés idejére, a zárást szombat délre oldották fel.

Hárman haltak meg

Halálos autóbaleset történt Győr térségében is, egy ember meghalt, egy pedig súlyosan sérült, amikor két személygépkocsi összeütközött és árokba borult szombaton.

A helyszínen meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője is, amelyik egy kanyarban lesodródott az útról, fának ütközött, majd felborult szombaton az 5402-es út Harkakötöny melletti szakaszán. A Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő úton történt balesetben még négyen megsérültek: az autóban ülők közül egy személy súlyos életveszélyes, két személy súlyos és egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett.

Veszélyben a gyalogosok

Péntek óta több gázolásos baleset is történt az országban, hatan vesztették életüket. Szombaton Kaposváron halálra gázoltak egy gyalogost, ugyanazon a négysávos úton, ahol pénteken két idős asszonyt a zebrán ütöttek el. A 70 év feletti idős nőt egy kisteherautó ütötte el, az asszony a helyszínen életét vesztette. Azt még vizsgálják, hogy a baleset a gyalogátkelőhelyen történt-e, a helyszínelőknek a sofőr azt mondta, hogy nem látta a járdáról lelépő asszonyt. A pénteki baleset a mostanitól pár méterre történt, a kettős gázolás két súlyos sérültjét lábszár és bokatöréssel szállították kórházba.

Péntek délután és este több halálos gyalogosgázolás is történt. Budapesten, a X. kerületben előbb egy autó majd két villamos is elgázolt egy férfit, Pest megyében, Pilis és Monor között az intercity gázolt halálra egy férfit, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két autó is elütött egy iskoláslányt. A még pénteken ismertté vált balesetek részleteiről korábbi cikkünkben lehet olvasni.

Szombaton kaptuk a hírt, hogy meghalt egy kerekesszékes férfi is, akit péntek este gázolt el egy autó Komoró belterületén, Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. A férfinál könnyű sérüléseket állapítottak meg, azonban szombat hajnalban a kórházban meghalt. A baleset nem sokkal fél nyolc előtt történt Komorón, az Ungvári úton. A tolószékes férfi a felezővonal felé tartott, amikor a mögötte haladó autó fékezés közben elütötte. Először azt hitték, csak könnyebben sérült meg, így csak megfigyelésre szállították kórházba, ahol szombat hajnalban életét vesztette. Az egyelőre nem bizonyos, hogy a gázolás miatt halt meg a férfi.

Kórházba szállítás után vesztette életét egy idős nő Békéscsabán, akit egy szürke Audi gázolt el, pénteken négy óra után néhány perccel. A baleset a békési megyeszékhely Bartók Béla útján, a rendőrség épülete előtti zebrán történt. Az autós a baleset helyszínéről megállás nélkül elhajtott. Egy óra múlva, amikor a rendőrök már nagy erőkkel keresték, visszament és feladta magát a helyszínelő rendőröknek. Kiderült, hogy ittasan vezette autóját, mikor az idős asszonyt elgázolta. A rendőrség őrizetbe vette a cserbenhagyót, jelentette a Havariapress.

Feltehetően ittas volt az a sofőr is, aki járművével elsodort két gyalogost Dunavarsányban szombaton kora délután. A két nő az út mellett sétált, amikor elütötte őket az autó. A sérülteket lábszártöréssel szállították kórházba. A baleset körülményeit a ráckevei rendőrkapitányság vizsgálja.