Halálos áramütés uborkalopás közben

2008.07.01. 12:55
Mintegy 30-50 felbőszült rokon akart bosszút állni egy idős gazdán, ugyanis a 68 éves bácsi árammal védte uborkaföldjét a tolvajoktól, így három lopni induló atyafit megcsapott a 220 volt. Egyikük meghalt, másikuk súlyos sérüléseket szenvedett, a gazdát emberölés kísérlete miatt tartóztatták le.

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyétenen két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjon, s eközben áramütés érte őket. Mivel a kertet már több alkalommal megdézsmálták tolvajok, ezért a tulajdonos, egy idős férfi áramot vezetett ingatlana köré.

A férfi alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

A három kesznyéteni férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte még figyelmeztették is egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen.

A három férfi nem egyszerre lendült át a kerítésen, az első kettő azonnal áramütést szenvedett, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát.

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága (30-50 ember), hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt.

Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni. A férfi őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását. Ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást.