Példátlan biztonsági intézkedések Hajdú László perén

2006.09.06. 15:29
A móri mészárlással vádolt Hajdú perében szerdán tanúként hallgatták ki egykori bűntársát, Kaiser Edét, valamint az ellenük valló Kiglics Attilát. A Fővárosi Bíróságon korábban még nem tapasztalt biztonsági készültség volt a két tanú miatt, akikre géppisztolyos kommandósok hada vigyázott és csak szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni a tárgyalásra.

Szerdán folytatódott a móri mészárlással kapcsolatban több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolt Hajdú László pere a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalásra tanúként idézték be Kaiser Edét, Hajdú korábban már tényleges életfogytiglanra ítélt bűntársát, valamint Kiglics Attilát, aki a móri perben a vád koronatanúja volt, azaz Kaiser és Hajdú ellen vallott.

A két különleges tanú miatt sosem tapasztalt biztonsági készültség volt a bíróságon, a földszinti terembe csak szigorú ellenőrzés után lehett bejutni. A símaszkos, rohamsisakos kommandósok minden belépőt - az újságírókat és az ügyvédeket csakúgy, mint a hallgatóságot - lefényképeztek, azonosító igazolványaikat is megörökítették, majd alaposan átvizsgálták táskáikat és végül fémdetektoros ruházatátvizsgálás után engedték be az érkezőket.

A tárgyalás biztonságára körülbelül tizenöt géppisztolyos kommandós vigyázott, egyikük egy jól megtermett rottweiler társaságában tartotta rajta a szemét a folyosón várakozó közönségen. Hasonlóan szigorú intézkedésk eddig még nem voltak a bíróságon, még a móri per korábbi tárgyalásain sem.

"Ide a zsét!"

A megbilincselt Kaiser Edét két őr vezette be kettős láncon. Az életfogytig tartó fegyházbüntetését töltő tanú Szebeni László vezette bírói tanács előtt elmondta, hogy semmit sem tud a Móron történtekről. Persze tisztában vele, mi történt az Erste bankfiókban, hiszen "ezért ítéltek el", tette hozzá. Kaiser nyomatékosan ragaszkodott ahhoz, hogy őt és Hajdút a tanúvallomások keverték bele a móri ügybe. Kasier - aki bizonyítottan megfordult többször is Móron - állította: Hajdú sosem járt ott, még a rablás napján sem.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A tárgyaláson szembesítették Hajdút a terhelő bizonyítéknak számító zárkalehallgatási jegyzőkönyvek anyagával, a vádlott azonban minden felvetésre úgy reagált, hogy a jegyzőkönyvek nem hitelesek, mert a rendőrség kénye-kedvére összevágott, kivonatos, pontatlanul lejegyzett változatai a hangfelvételeknek. Mint emlékezetes, Hajdú előzetes fogvatartásakor egy beépített zárkatársnak többek között a következőket is mondta: "Mondom, én nem linkre, meg habókra vágtam érted... A sok fej... szám szerint nyolc érted...? Annak idején nem a telefonért kellett volna nyúlkálniuk, meg a gombot keresni! Igaz? Mert egyszer te azt mondod, hogy ide a zsét, akkor ide a zsét! Nem igaz? Akkor nem a gombot kell keresgélni a kibaszott életbe, nem kell játszani a Rambót!"

Védett tanú

A bíróság tanúként hallgatta meg Kiglics Attilát is, akit öt állig felfegyverzett kommandós kísért be a tárgyalóterembe, miután kivezették Kaisert és Hajdút - a három férfi nem volt egyszer sem egyszerre jelen a teremben. A Kaiser életfogytig tartó fegyházbüntetéséhez nagyban hozzájáruló egykori rablón símaszk volt végig, tanúvallomása közben folyamatosan a háta mögött állt egy kommandós, szemmel tartva a hallgatóságot.

Kiglics a másik perben elmondottakat - ami szerint Hajdú és Kaiser követték el a móri bankrablást - következetesen fenntartotta. Kiglics többek között elmondta azt is, hogy Kasier "haza akarta vágni Hajdút és barátnőjét", mert Hajdú volt az, aki a bankban lévőket lemészárolta, és Kaiser attól tartott, hogy ha az esetleg megtalált nyomok alapján elfogják Hajdút, akkor ő bemártja Kaisert is.

Miután kivezették Kiglicset, Hajdú és Kaiser reagálhatott a bíró által ismertetett tanúvallomásra. Hajdú szerint Kiglics mindig a vádhoz igazítja vallomásait, az pedig elképzelhetetlen, hogy Kaiser meg akarta volna ölni őt. Kaiser is egyetértett abban, hogy Kiglics hazudik, majd a raböltözetére mutatva így szólt: "nem kívánom az egész életemet ebben a ruhában leélni, én nem fedezek senkit, kim nekem Hajdú László? Senki!"

A per további tanúk meghallgatásával folytatódik, azonban Szebeni László tájékoztatta a jelenlévőket, hogy több tanú is írásban tesz vallomást, mivel félnek a tárgyalásokon személyesen megjelenni. Így a következő tárgyaláson az írásban beadott tanúvallomások ismertetése lesz napirenden.