Záporoztak az ütések és rúgások

2006.10.17. 10:35
A tiszavasvári tanár halálát fejsérülései és vérbelélegzés okozta, derült ki az elsődleges orvosszakértői véleményből, amit hétfőn ismertetett a megyei rendőrfőkapitány.

Gyorsan és kíméletlenül verték agyon a feldühödött rokonok az olaszliszkai kislányt elsodró autóst vasárnap. Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány hétfői nyilatkozatai szerint a riasztástól számított öt percen belül a helyszínen voltak a rendőrök és a mentők, de a 44 éves tiszavasvári tanár ekkor már halott volt.

Szögi Lajos kocsiját erőszakkal állították meg, erről a járműben keletkezett károk tanúskodnak: az első szélvédőt több helyen is bezúzták, a hátsó szélvédő teljesen betört. A középkorú férfit erőszakkal rángatták ki a kocsiból, a földre került tanárt ezután gondolkodás nélkül agyonverték a balesetet kis sérülésekkel megúszó kislány rokonai.


Az agyonvert férfi gépkocsija

Az elsődleges igazságügyi orvosszakértői vizsgálat nagyon sok, legalább negyven ütésnyomot mutatott ki a boncolás során. Az ütések tompa eszköztől származtak, azaz főként ököllel és lábbal bántalmazták a férfit. Ezt a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette hétfőn az Indexnek, Kompoltiné Jakab Ilona elmondta, hogy a támadók nem használtak sem botokat, sem egyéb verésre alkalmas eszközt.

Szögi Lajos halálát feltehetőleg a fejre mért ütések, illetve vérbelélegzés okozta, a halál okának pontos megállapítását persze csak a végleges szakértői vélemény tartalmazza majd.

A tiszavasvári Kabay János Általános Iskola Szögi Lajos gyerekei javára számlát nyitott, tájékoztatta az Indexet az iskola. Az adományokat a Tiszavasvári Takarékszövetkezet következő számú számlájára várják: 68700016-10136757.