Tömegkarambol a balatoni Harley-fesztiválon

2003.06.05. 17:20
Egy ember a helyszínen életét vesztette és több személy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, amikor 10 motorkerékpár és két személyautó összeütközött a Veszprém megyei Balatonakaliban - közölte a katasztrófavédelem. Egy másik áldozat a kórházba szállítást követően halt bele életveszélyes sérüléseibe.
A balatoni fürdőhelyen, a Harley-Davidson találkozón résztvevő motorosok eddig tisztázatlan körülmények között összeütköztek két személygépkocsival, aminek következtében az egyik motort vezető férfi a helyszínen életét vesztette - mondta T. Puskás Ildikó, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtóügyeletese az MTI-nek.

A baleset következtében öt ember súlyos, életveszélyes, egy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett - tudta meg az Index a balatonfüredi rendőrkapitányság sajtóügyeletén. A balesetben egy 47 éves sümegi férfi a helyszínen életét vesztette. Egy másik áldozat a kórházba szállítást követően halt bele életveszélyes sérüléseibe.

A baleset csütörtök délután történt a település belterületén, a 71-es úton, a benzinkút mellett. Információink szerint a mintegy 10 motorosból álló csoport egyik tagja szabálytalanul kezdett előzésbe, és frontálisan összeütközött egy Fiat 131-essel. Az autó az ütközéstől megpördült és szabályosan letarolta a több motorost. A baleset után a tűzoltók szabadították ki a személyautó egyik sérültjét.

Az utóbbi években rendszeresen Alsóörsön rendezik meg a Harley-Davidson motorosok közép-európai fesztiválját.