Viperák a gázvezeték-építkezésen

2008.08.04. 10:50
Viperák élőhelyén vezet keresztül a Beregdaróc és Hajdúszoboszló között épülő 130 kilométeres gázvezeték. Az építők felvettek egy herpetológust, a kígyószakértő elköltözteti az építők útjába került kígyókat.

Herpetológust is alkalmaznak a Beregdaróc és Hajdúszoboszló közötti gázvezeték építésénél, a 130 kilométeres csőrendszer ugyanis Csaroda határában a viperák élőhelyén húzódik keresztül, így a mérgeskígyók gyakran feltűnnek a munkaterületen. A herpetológus, a csúszómászókkal foglalkozó állattani tudományág szakembere rendszeresen összegyűjti a munkaterületről a viperákat és biztonságos helyre viszi onnan őket.

A mérgeskígyók csarodai élőhelye tudott volt a beruházó és a kivitelező számára, az építési engedélyt is úgy adták ki a hatóságok, hogy feltételként szabták a herpetológus alkalmazását.

Ez elsősorban az elővigyázatosságot szolgálja, nehogy a kígyók veszélyes marása bajt okozhasson a dolgozóknak. De védi a viperákat is.

A viperák jelenléte eddig nem akadályozta a munkát. Amikor az építők kígyóval találkoznak, értesítik a szakembert, aki arrébb telepíti a hűlőket.