Leesett a műtőasztalról, nyolc nap múlva meghalt

2007.10.09. 16:52
Egy ötvenéves martfűi nő öt napja különös körülmények között meghalt a szolnoki Hetényi kórházban.

Leesett egy operációra előkészített beteg a műtőasztalról, majd nyolc nappal később elhunyt a szolnoki Hetényi kórházban. A felelősség kiderítésére feljelentés alapján szakértő bevonásával vizsgálat indult, közölte a rendőrség kedden.

Az 50 éves martfűi nő szeptember 27-én zuhant a műtőasztalról a padlóra, és eközben olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a kórház intenzív osztályára kellett szállítani.

A nő az intenzív kezelés ellenére október 5-én meghalt. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen betegséggel kezelték eredetileg a kórházban, és azt sem, hogy milyen sérülései keletkeztek a zuhanás következtében. A különös halálesetről csak most adott tájékoztatást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A feljelentést egyébként a kórház orvos-igazgató főorvosa maga tette. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.