Befejeződött a tűzijáték

2007.08.20. 23:21
Átvonult Budapesten is a hármas szintű, vörös riasztású vihar, a tűzijátékot rendkívüli esemény nélkül megtartották este kilenckor. Élénk villámlás mellett nagy mennyiségű eső és cseresznye nagyságú jég hullott Vasban és Zalában. Csak kis körmenet volt a Bazilikánál, egymillió helyett csak pár százezren voltak a rakpartokon.

Rendkívüli esemény nélkül megtartották este kilenc órakor a fővárosban az augusztus 20-i tűzijátékot. A mentők negyven kisebb sérülést, rosszullétet láttak el, a tűzoltókat több mint háromszázszor riasztották országszerte.

Tűzijáték az Árpád fejedelem útjáról

Jelesre vizsgázott mindenki, aki részt vett az állami rendezvények biztosításában, mondta Gál J. Zoltán, az operatív törzs irányítója a testület záró ülésén hétfőn késő este.

Gál J. elmondta, a rendőrség becslése szerint 250 ezer ember nézte a rakpartokról és a hidakról a tűzijátékot. (Gál J. Zoltán nem sokkal a tűzijáték előtt azt mondta, 15-20 ezren lehetnek a rakpartokon és környékükön, de folyamatosan érkeznek az emberek. Később Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta, a rendőrség adatai szerint kétszázezren várják a show-t. Tavaly több mint egymillióan nézték az utcákról a fényjátékot, a hétfő délutáni Red Bull Air Race-t is több mint egymillióan látták.)

A rendőrség összesítése szerint a zászlófelvonáson 250, a tisztavatáson négyezer, az Air Race gálán 40 ezer, a Szent Jobb körmeneten háromezer, a Mesterségek Ünnepén egyidőben öt-hatezer, a Hősök terei MIÉP-gyűlésen ezer, a tűzijátékon pedig 250 ezer ember vett részt. "Találkozunk október 23-án" - zárta késő esti tájékoztatását Gál J. Zoltán.

Az operatív törzs pirotechnikai szakértője elmondta, hogy több tűzijátékbomba a gondos átvizsgálás ellenére - valószínűleg beázás miatt - nem indult el, de ez biztonsági kockázatot nem jelentett.

A húszperces show előtt egy órával dőlt el, hogy megtartják a fényjátékot, kora este ugyanis durva vihar csapott le Budapestre. "A vihar átvonult a fővároson, meteorológiai akadálya nincs, hogy megtartsák a rendezvényt, és a pirotechnikusok is mindent rendben találtak" - mondta Gál J. Zoltán, az operatív törzs vezetője a tűzijáték előtt.

Felhőszakadás Budapesten

Hétfő délután - a Dunántúl után - Budapesten is vörös fokozatú viharjelzés lépett életbe. Budapesten nem sokkal 6 óra előtt eleredt az eső, háromnegyed hétkor pedig hatalmas vihar söpört végig a Belvároson. A látási távolság minimálisra csökkent, a rakpartokról az emberek különböző menedékhelyekre - a tévék tudósítói szerint például - szállodákba menekültek. A Budapesten átvonult vihar Miskolc felé vette az irányt, a városban nem rendezik meg az augusztus 20-i tűzijátékot, ahogy Szekszárdon és Kazincbarcikán is elmaradt.

A Komárom-Esztergom megyében Oroszlányban és Vértesszőlősön a vihar miatt nem tartották meg. Tatán szintén elmaradt az Öreg-tó vizére tervezett lézershow, de az eseményt pénteken este megtartják. A szél fákat csavart ki Seregélyesen, egy szalmakazalba pedig villám csapott.

A vihar mozgása az OMSZ felvételein, a pirossal jelzett területen esett a legtöbb csapadék. A feltüntetett időhöz (UTC) képest a helyi idő +2 óra

A fővárosban Boráros tér környékén negyed nyolc körül csak néhányan lézengtek, sokan a közeli gyorsétterembe húzódtak, sokáig nem mertek visszamenni az utcára, mert újabb esőtől tartottak. A környékbeli építkezéseken leomlott paravánok, felborult mobilvécék voltak. Az árusok el is kezdtek pakolni, mert biztos információjuk volt arról, hogy lefújják a tűzijátékot. Az Erzsébet híd könyékén a Duna-parton nyolc óra körül újra elkezdett gyülekezni a tömeg, a hídon csak rendőrök voltak. Fél kilencre újból megteltek a pesti utcák, ahonnan jól látható a tűzijáték. Budán viszont a Batthyány térnél csak lézengtek az emberek.

A vihar után a Belvárosban hangos szirénaszó hallatszott, Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő szerint este nyolc óráig hatvan-nyolcvan riasztást kaptak a tűzoltók Budapesten. A legtöbben vízszivattyúzás és leszakadt reklámok, faágak miatt hívták a tűzoltókat. Késő estére 341-ra nőtt a riasztások száma országszerte.

A legtöbb kárt Győr-Moson-Sopron megyében okozta a vihar, de Komárom és Pest megyében valamint a fővárosban is sok dolguk akadt a tűzoltóknak. Budapesten XVIII. és XIX. kerületekben volt a legsúlyosabb a vihar, de érintette a belvárost és a Duna-partot is. Személyi sérülést okozó balesetről nincs információ.

Néhány délutáni hozzászólás a metnet.hu-ról

"Legalább olyan erős zivatarcellák vannak hazánkban, mint 1 évvel ezelőtt. Én a vezetőség helyében mihamarabb lemondanám az esti budapesti rendezvényeket, hogy az emberek biztonságban hazatérhessenek az utcákról a nagy vihar érkezte előtt! Fülledt meleg van, fokozódik a meleg és a labilitás a napsütés hatására."

hurikán Újlőrincfalva (Heves):
"Szép a wörös risztás a dunántúl északi részére. Ma végre rre is nagyon bíztató minden érték. Remélem meg is lesz az eredménye. Amugy olyan minta az időjárás vizsgáztatná a szervezőket, hogy vajon tanultak e a tavalyi dologból."

Fél órával a meghirdetett időpont előtt (fél ötkor) arra kérték a Szent Jobb Körmenetre érkezett embereket a Bazilikánál, hogy csak saját felelősségükre maradjanak, és ha tehetik, inkább otthonról, a tévén keresztül nézzék az eseményeket. A hangosbemondóban azt mondták, hogy a szabadtérre tervezett szertartást bent, a Bazilikában tarják meg, és az időjárás miatt az sem volt biztos, hogy megtartják a körmenetet. Fél ötkor erős szél kezdett el fújni a Belvárosban igaz, a nap még sütött, nem sokkal öt előtt már beborult az ég. Fél hét előtt nem sokkal bejelentették, hogy csak kis körmenet lesz, azaz a Szent Jobbot nem az egész Bazilika körül, hanem csak az előtte lévő téren viszik körbe. Amint visszavitték a Szent Jobbot a Bazilikába, leszakadt az ég, özönvízszerű eső kezdett el esni. Az emberek többsége eddigre már elindult hazafelé, aki az utcán maradt, behúzódott a kapualjakba.

Szent jobb körmenet

Angyalföldön a Vasas-Paks bajnoki focimeccset a 39. percben, 0-0-ás állásnál félbeszakította a bíró. A mérkőzés elején felhívták a nézők figyelmét, hogy csak saját felelősségükre maradjanak a lelátókon. Később folytatódott a meccs. (3-2 lett a vége)

Egy órával korábban mondanak biztosat

A meteorológiai szolgálat illetékese egész nap azt hangsúlyozta, hogy a kilenckor kezdődő tűzijáték előtt legfeljebb egy órával tudják megmondani, milyen időjárás várható a látványosság idején, esni fog, avagy sem. "Nem frontról van szó, aminek meghatározható az útja, labilis, nedves levegő tölti ki a Kárpát-medencét, ami nemcsak kedvez a záporoknak, de kiszámíthatatlan az útja" - tette hozzá az ügyeletes.

Zalában jégeső hullott

A metnet.hu észlelési naplója szerint a Vas megyei Körmenden és a Dunántúlon több helyen is cseresznye nagyságú jégeső esett. Szombathelyen felhőszakadásszerűen esett, sűrű villámlások mellett. Veszprémet háromnegyed négy körül érte el a vihar, jéggel és sok esővel. A metnet több hozzűszólója kora délután már jelezte, hogy nagy vihar közeledik, egyikük azt írta: "nem piskóta ami jön. És ami még utána is jönni fog." Többen emiatt a pesti rendezvények leállítását sürgették.

A Komárom-Esztergom megyei Vértesszőlősön a vihar kitörésének pillanatában villámcsapástól sérült meg egy középkorú férfi. "A szemtanúk szerint a sérült egy vasoszlop mellett állt, a villám onnan jutott a testébe. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket, a tatabányai kórház kardiológiai osztályára szállították" - mondta a tatabányai mentőállomás ügyeletese.

Galéria

A Red Bull Air Race délutáni futamát egy időre programot felfüggesztették, mert viharveszély miatt a pilóták nem kaptak engedélyt a felszállásra. Később folytatódott a verseny, Besenyei Péter negyedik lett.

Az augusztus 20-i állami ünnepségek teljes költségének csaknem egyharmadát a tűzijáték teszi ki, nettó 95 millió forint értékben, 51 milliót pedig a higiéniai és biztonsági intézkedésekre fordítanak.