Fajtalankodással vádolja iskolatársait egy 11 éves fiú

2008.04.17. 09:25
A rendőrség nyomoz, az igali speciális iskola vezetése pedig belső vizsgálatot folytat, miután kiderült, egy hét és egy tizenegy éves fiút fajtalankopdásra kényszerített négy idősebb diák az igali speciális iskolában.

Fajtalankodásra kényszerítettek nagyobb társai egy tizenegy éves kisfiút az igali speciális iskola és kollégiumban; legalábbis ezt állítja a fiú, akinek szülei feljelentést tettek a rendőrségen - írja a csütörtöki Somogyi Hírlap.

A megyei lapnak nyilatkozó anya azt mondta, a fiú egy januári napon zaklatottan érkezett haza Büssübe az igali kollégiumból, szinte azonnal azt kezdte mesélni, hogy a nagyobbak - négy tizenhat-tizenhét éves fiú - mit műveltek egy hétéves kis társukkal. Aztán az is kibukott belőle: vele is ugyanezt tették...

A gyerek elmondása szerint egy hétéves társával együtt a négy fiú a vécébe vitte őket, ahol meztelenre kellett vetkőzniük és veréssel, fenyegetéssel fajtalankodásra vették rá őket. A fiú szerint még egy kést is a torkukhoz szorítottak és azt mondták: ha bárkinek beszélnek a történtekről, megölik őket. Az eset többször is megismétlődött.

A fiú szülei azonnal feljelentést tettek a rendőrségen. Pincsuk Zsuzsanna igazgató-helyettes azt mondta: a vizsgálat lezárultáig nem tudnak mit mondani, hiszen ők sem tudnak részleteket, még azt sem tudják pontosan, kiket érinthet az ügy.

A rendőrség a nyomozás érdekeire és az ügy meglehetősen kényes jellegére tekintettel egyelőre nem nyilatkozik - olvasható a megyei napilapban.