Kutyahúst tálaltak Moszkvában

2007.10.29. 21:26
Két vendég leplezett le egy kínai éttermet Moszkvában, ahol kutyahúst szolgáltak fel. Az oroszoknak bárányként, a kínaiaknak a számukra csemegének számító kutyahúsként adták el az ételt. Az étteremben kóbor kutyákat daraboltak fel, egy ketrecben élő állatokat is találtak.

Moszkvában bezártak egy kínai étteremláncot, mert bebizonyosodott, hogy kutyahúst tálaltak a vendégeknek, az oroszoknak bárányként, a kínaiaknak a számukra csemegének számító kutyahúsként. A kutyákra két vendég hívta fel a hatóságok figyelmét: az étteremből távozóban észrevették, hogy a hátsó bejáraton zsákokat visznek be, "amelyekben valami mozgott és sivalkodott".

A rendőrök figyelni kezdték az éttermet, és látták, hogy rendszeresen visznek oda kóbor kutyákat. Ezután négyen beültek, rendeltek négyféle ételt, és mindet elszállították egy laboratóriumba, ahol egyértelműen kiderült, kutyahús került az asztalra.

Az ellenőrzéskor kutyafejeket és kibontott tetemeket találtak, kiderült továbbá, hogy az ebeket a helyszínen ölték meg és darabolták fel, egy ketrecben pedig még élő állatokat is tartottak, jelentette az Interfax hírügynökség Irina Volkra, a belügyminisztérium gazdasági bűnözés elleni részlegének sajtósára hivatkozva.

A lánc éttermeit bezárták, a tulajdonos ellen büntetőeljárást indítottak az egészségre ártalmas élelmiszerek árusítása, valamint állatokkal való kegyetlen bánásmód miatt.

Moszkvában sok ezer kóbor kutya van, sokuk beteg is. Némelyiknek szerencséje van, a meleg aluljárókban talál helyet magának, ahol általában etetik is az emberek.

A minap ítéltek két és fél év feltételes szabadságvesztésre egy férfit, aki megölt egy ilyen kóbor kutyát, állatvédők azonban fellebbeztek, mert túl enyhének találták az ítéletet.

Nyáron ugyancsak állatvédők feljelentést tettek az ügyészségnél, hogy egyes negyedekben sok kóbor kutya tűnt el, és felmerült a gyanú, hogy külföldi vendégmunkások befogták és megették őket, de az ügynek nem volt folytatása, vagy legalábbis azóta nem lehetett hallani róla.