Nyolc év fegyház Sztecurának

2004.10.01. 09:03
Nyolc év fegyházra és végleges kiutasításra ítélte a bíróság Leonyid Sztecurát. A Fővárosi Bíróság pénteken meghozott ítéletében egy rendbeli emberölési kísérletben és társtettesként két rendbeli, bűnszövetkezetben elkövetett zsarolásban mondta ki bűnösnek a vádlottat.
Különlegesen szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg pénteken reggel Leonyid Sztecura perének ítélethirdetése a Fővárosi Bíróságon.

Első fok

A tárgyalótermet és környékét kommandósok biztosították. A hírügynökség információi szerint a szigorú intézkedéseket elsősorban a harmadrendű vádlott miatt rendelték el, aki tanúvédelmi program alatt áll. A zsarolással és emberölési kísérlettel is vádolt ukrán Sztecura csütörtökön, az utolsó szó jogán több órás szónoklatban tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.

A bírák első fokon egy rendbeli emberölési kísérletben és társtettesként két rendbeli, bűnszövetkezetben elkövetett zsarolásban mondták ki bűnösnek a vádlottat, akit nyolc év fegyházra ítéltek, valamint véglegesen kiutasították az országból. Sztecurát három évvel ezelőtt helyezték előzetes letartóztatásba, és ez az idő beszámít a büntetésbe. Az ukrán férfit a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is kizárták.

A büntetőper másodrendű vádlottját két rendbeli emberölési kísérletben marasztalták el, ő ezért három év négy hónap börtönt kapott. Két és fél év fegyházra ítélte a bíróság az ügy harmadrendű vádlottját, két rendbeli folytatólagosan, társtettesként elkövetett zsarolásért, és őt is kiutasította az országból. Ugyancsak két rendbeli folytatólagosan elkövetett zsarolásért marasztalták el a bírák az ötödrendű vádlottat, aki egy év tíz hónap börtönt kapott, három év próbaidőre felfüggesztve.

Orosz-ukrán maffia

A vád szerint az ukrán-izraeli állampolgárságú Sztecura egy Magyarországon tevékenykedő, orosz és ukrán származású személyekből álló, jól szervezett és jelentős erőt képviselő bűnözői csoport vezetője volt. Az egyik vádpont szerint 1997-ben egy elszámolási vita miatt Sztecura utasítására foglyul ejtették az egyik ellenérdekű alvilági csoport tagját, egy csecsen származású orosz állampolgárt azért, hogy megöljék. Sztecura emberei ütlegelték a sértettet, gépkocsiba tuszkolták, egy erdőbe vitték, és többször megszúrták. Ebben az ügyben felbujtóként elkövetett emberölési kísérlet vádjával állt bíróság elé Sztecura.

A másik, zsarolásként minősített vádpont szerint a Sztecura vezette bűnözői csoport egy budai vendéglátóipari egységtől pénzt követelt 1998-ban. Az esettel kapcsolatba hozható Seres Zoltán, aki máig tisztázatlan körülmények között géppisztolyos támadás áldozatává vált 1999-ben Tahitótfaluban egy külföldi állampolgárral együtt.

Leonid Sztecurát, alvilági gúnynevén Loncsikot, két éve fogták el a rendőrök a záhonyi vasútállomáson. Sztecura koronatanú volt a bombagyárosként ismertté vált, jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélt Dietmar Clodo büntetőperében, és terhelő vallomást tett a német férfira.