Védett tanú vallott Radnaiék ellen a maffiaperben

2005.05.19. 17:21
A vádiratot támasztotta alá vallomásával az a védett tanú, akit a kecskeméti maffiaperben csütörtökön hallgattak meg. A férfi két alkalommal szállított a szerb-montenegrói határról fegyvereket, tavaly augusztus 4-én tartóztatták le. A bíróság előtt beszélt a vádiratban szereplő esetekről, pénzbehajtásról, zsarolásról.

Újabb tanú vallott a fő vádlottak ellen a kecskeméten zajló maffiaper csütörtöki tárgyalásán. A védett tanú a nyomozás során még gyanúsított volt, mivel a vádiratban szereplő személyek utasítására fegyverek szállítását vállalta. Később azonban együttműködött a hatóságokkal és részletes feltáró jellegű vallomást tett. Csütörtöki vallomásában is az ügyészi vádat támasztotta alá.

Fegyvert szállított

Beszélt azokról a vádiratban szereplő esetekről, amelyekben Radnai két szerb testőre pénzbehajtással, lopott kocsi tulajdonosának megzsarolásával, vagy éppen egy drogfutár szállítmányának elvételével bízták meg. Az elsőrendű vádlott, Radnai László és a másodrendű vádlott szerepével kapcsolatban kiemelte: "úgy viselkedtek, mintha ők lennének a szerbek főnökei és ők adnak nekik munkát és pénzt".

A védett tanú két alkalommal szállított a szerb-montenegrói határról fegyvereket. Tavaly augusztus 4-én, a második fegyverszállítás alkalmával tartóztatták le a kommandósok egy Kecskemét határában lévő benzinkútnál. A védett tanú elmondta, hogy a fegyverszállításra, a vádirat szerint a bűnszövetkezethez tartozó két szerb férfi adott megbízást, de a fegyverek vételárát, több ezer eurót, a másodrendű vádlottól kapta.

Van mitől tartania

A férfi, akire civil ruhás emberek vigyáztak, a tárgyaláson elmondta, hogy van mitől tartania, több fenyegetést kapott azóta is, hogy Radnaiékat letartóztatták. Az első rendű vádlott két szerb testőre korábban gödröt ásatott vele az erdőben. "Megásatták velem azt a gödröt. Így akartak rám ijeszteni, hogy a tartozást megadjam, amit rajtam követeltek" - mondta. Mint mondta, akkor keletkezett a tartozás, amikor a szerbekkel közösen milliós nagyságrendű védelmi pénzt kellett behajtani egy pénzváltótól, de az ő hibájából az meghiúsult.

"A pénzváltó-történetnek rám nézve az lett a következménye, hogy azt mondták, nem vagyok elég bevállalós, és megpróbálták rám terhelni az ott keletkezett veszteséget" - tette hozzá a védett tanú, aki kijelentette, hogy nem ő buktatta le Radnaiékat, mert csak az elsőrendű vádlott letartóztatása után vállalta az együttműködést a nyomozó szervekkel.

A perben Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség.