Rövidesen ítélet a móri mészárlás ügyében

2005.10.06. 13:23
A per-és védőbeszédekkel folytadódik a móri ügy tárgyalása. Szerdán kihallgattak két tanút, akik büntetlenséget kértek a vallomásért, de nem kaptak.

Egy hónapon belül jogerős ítélet születhet a nyolc ember életét követelő móri mészárlás vádlottainak büntetőperében, közölte a HavariaPress. A per másodfokú tárgyalásán csütörtökön megkezdődtek a perbeszédek a Fővárosi Ítélőtáblán.

Az ügyészség az ítélet részleges hatályon kívül helyezését kérte. Ez azt jelenti, hogy amíg Kaiser Ede esetében továbbra is az életfogytig tartó szabadságvesztést látják indokoltnak, addig Hajdú László esetében megismételt eljárást szorgalmaznak.

A perbeszédek sora délután a védőbeszédekkel folytatódott. Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte a másodrendű vádlott Hajdú László esetében a fellebbviteli főügyészség képviselője.

Dezső Antal, Kaiser védője azonban az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárás lefolytatását indítványozta perbeszédében. Arra hivatkozott, hogy első fokon a bíróság megalapozatlan ítéletet hozott, nem értékelte a Kaiser ártatlanságát alátámasztó bizonyítékokat és eljárási szabálysértések is történtek.

A fellebbviteli főügyészség képviselője perbeszédében elmondta, hogy Hajdú László esetében az elsőfokú bíróság nem bírálta el a móri ügyben a vád tárgyává tett cselekményét, hogy ő adta a fegyvereket Kaisernak, holott a bíróság minden bizonyítékot beszerzett ehhez.

A csütörtöki tárgyaláson ismertették azt az ügyészségi jelentést is, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai készítettek. Szerdán kihallgattak két embert, akik azt állították, információik vannak a móri rablással kapcsolatban, és annak gazdasági hátteréről is be tudnak számolni. Vallomásukat azonban feltételekhez kötötték. Kérték, hogy az ellenük folyó eljárásokat szüntessék meg, és kerüljenek be a tanúvédelmi programba.

Mivel azonban mindkettejük ügye bírósági szakban van, az ügyész felhívta a figyelmet, hogy a vádalkura nincs lehetőség. A jelentés felolvasása után megkezdődtek a perbeszédek, így a bizonyítási indítványt gyakorlatilag elutasították.

A táblabíróságon egyébként a csütörtökin kívül még három tárgyalási napot tűzött ki, az ítélethirdetés október 27-én várható.