Rendőr volt a harmadik móri gyanúsított?

2007.05.17. 21:30
Úgy tudni, hogy a móri fegyverek beszállítója a vérengzés idején a rendőrség soraiban szolgált.

Az RTL Klub híradójának értesülései szerint, a móri vérengzéssel összefüggésben kedden őrizetbe vett 34 éves tatabányai férfi rendőr volt a bankrablás idején. A férfit később elbocsátották a hatóság állományából, és ezután állítólag rendszeresen kereskedett fegyverekkel.

A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtöki bejelentése szerint ő adta el a móron használt fegyvereket N. Lászlónak. Az Index meg nem erősített forrásból szintén úgy értesült, hogy a férfi egykor a rendőrség soraiban szolgált. Leszerelése után állítólag egyre nagyobb illegális fegyverkereskedői hálózatot épített ki. A rendőrség ennek egy részét fel tudta számolni, de a férfi korábbi kapcsolatainak köszönhetően idáig megúszta a felelősségrevonást.

A harmadik gyanúsítottat várhatóan pénteken helyezik előzetes letartóztatásba. Az öt évvel ezelőtti példátlan bűncselekménnyel kapcsolatba hozott gyanúsítottat a Nemzeti Nyomozó Iroda lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsította meg.

A móri ügy legutóbbi állása szerint három gyanúsított van tehát: a kedden őrizetbe vett exrendőr, a februárban elfogott N. László és W. Róbert. Az utóbbi két gyanúsított vallomásában gyökeres ellentét van: W. Róbert állítja, hogy N. Lászlóval ketten követték el a rablást, és N. László volt a mészáros. Ezzel szemben N. László azt vallotta, hogy hárman autóztak Tatabányáról Mórra, ahol ő az autóban várt, míg W. Róbert egy idáig ismeretlen harmadik tettessel elkövette a magyar kriminalisztika legsúlyosabb bűncselekményét.

N. László ügyvédje csütörtök este úgy fogalmazott az Indexnek, hogy még több szereplő is képbe fog kerülni a közeljövőben a móri üggyel kapcsolatban. Jáno Christopher csütörtökön rövid egyeztetésen járt a Nemzeti Nyomozóirodában, mint mondta a továbbiakban az ügy részleteinek tisztázása, az ellentmondások feloldása lesz a feladat.