Botrányszag a műegyetemi tűzről szóló jelentések körül

2006.09.13. 14:12
Szakmai hibákat, hiányosságokat is megállapított az a vizsgálat, melyet a műegyetemi tűz keletkezése és a három tűzoltó halála miatt indított az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A főigazgató személyi felelősségre vonást, és fegyelmi eljárást kér a fővárosi tűzoltóparancsnoktól. A tűzoltóparancsnok elindította a fegyelmi vizsgálatot

A vizsgálat szakmai hiányosságokat állapított meg a híradó-ügyeleti munkában, a tűzoltás-vezetésben, valamint azt is, hogy két tűzoltó nem rendelkezett a beosztásához szükséges teljes körű szakmai képesítéssel, mondta Tatár Attila altábornagy, az OKF vezetője a vizsgálati eredményt ismertető szerdai sajtótájékoztatóján.

Az OKF a tűzoltás, a mentés végrehajtásának szakszerűségét, a parancsnoki tevékenységet, valamint a halálesetek, sérülések okait és körülményeit, illetve az állomány kiképzettségének, felkészültségének fokát vizsgálta, és az eredmények függvényében azt javasolja a fővárosi tűzoltóparancsnoknak, hogy indítson vizsgálatot saját hatáskörében a személyi felelősség fokának megállapítása érdekében.

A főigazgató - a szóvivője keddi nyilatkozatával összhangban - kijelentette, a fővárosi tűzoltók nem alulképzettek, mindössze két tűzoltónál állapítottak meg hiányosságot, és a szakmai hibák külön-külön nem voltak ok-okozati összefüggésben.

Ellentmondás

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság augusztus végén egyebek közt azt állapította meg, hogy a lőtéren alapvetően minden megfelelően, a szükséges engedélyek birtokában működött, hiányosságokat csak abban találtak, hogy a lőtér megközelítését néhány, selejtezésre váró bútor akadályozta, így a menekülési útvonalak "akadályoztatva voltak".

Kiszivárogtatás

Független szakértői vizsgálatra van szükség az augusztus 8-ai műegyetemi tűzzel kapcsolatban, mivel a katasztrófavédelem kedden kiszivárogtatott vizsgálati jelentése és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vizsgálata gyökeresen eltérő megállapításra jutott, nyilatkozta a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságának elnöke.

Danielisz Béla (MSZP) az MTI-nek szerdán elmondta: "felháborító, elfogadhatatlan" eljárásnak tartja, hogy a katasztrófavédelem vizsgálati megállapításairól a szolgálat szóvivője az előtt nyilatkozott, hogy az anyagot megkapta volna a tűzoltóságot fenntartó önkormányzat vagy a főpolgármester. Az elnök szerint "ez a kiszivárogtatási módszer az egész vizsgálat objektivitását megkérdőjelezi".

Független vizsgálatot

Danielisz Béla visszautasítja a vizsgálat azon megállapításait, miszerint szakmai hibák láncolata okozta volna a három tűzoltó halálát. A szocialista politikus kegyeletsértőnek nevezte az OKF azon megállapítását, miszerint két tűzoltó alulképzett lett volna. Rámutatott, hogy az ország több mint 100 önkormányzati tűzoltóságához hasonlóan a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon is kiváló a munkatársak szakmai képzettsége.

Danielisz Béla úgy véli, hogy a katasztrófavédelem és a tűzoltóság vizsgálatának ellentétes megállapításai miatt, akár nemzetközi szakemberek bevonásával is, egy tárgyilagos vizsgálatot kellene lefolytatni. Ezt a szakminiszternek és a főpolgármesternek közösen kellene kezelnie, tette hozzá.

A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tűzoltók halálának körülményeit, de hogy konkrétan mi okozta a tüzet azt egyelőre sem a rendőrség, sem a fővárosi tűzoltóság nem tudta megállapítani.

Szakmai hibákat, hiányosságokat is megállapított az a vizsgálat, melyet a műegyetemi tűz keletkezésével és a három tűzoltó halálával kapcsolatban indított az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF); a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) Tatár Attila főigazgató kérésére elindítja az esetleges személyi felelősségre vonást tisztázó fegyelmi eljárást - mondta Bende Péter vezérőrnagy szerdán Budapesten

A fővárosi tűzoltóparancsnok a Műszaki Egyetem épületében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: várták a vizsgálat eredményét, hogy a magyar tűzoltóság is megismerhesse azt, és az összegzett eredmények tapasztalatait megosszák, okuljanak az esetleges hibákból, hogy az augusztus 8-i éjszakához hasonló tragédia soha ne fordulhasson elő többé. Az MTI kérdésére válaszolva közölte: hogy személyi felelősség terhel-e valakit a három tűzoltó halálával kapcsolatban, azt csak a fegyelmi vizsgálat állapíthatja meg, de konkrét személyt vagy személyeket megnevezni nem lehet, mivel a katasztrófavédelmi vizsgálat is azt állapította meg, hogy a szakmai hibák külön-külön nem voltak ok-okozati összefüggésben.