Megvan a Világ Hét Új Csodája

2007.07.07. 21:09

Kihirdették Lisszabonban a világméretű szavazás végeredményét: a maja piramis, a Colosseum, Machu Picchu, Megváltó Krisztus szobra, a kínai Nagy Fal, Petra sziklavárosa és a Tádzs Mahal lett a hét csoda, a Gízai piramisok pedig a ráadás.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Világméretű szavazás

    Pénteken éjfélkor lezárták a szervezők a világ új hét csodáját meghatározó nemzetközi szavazást. A Bernard Weber által létrehozott svájci magánalapítvány, a "New 7 Wonders Foundation" 2006. január elsején hozta nyilvánosságra és bocsátotta szavazásra a huszonegy építményből álló listát, amire interneten, sms-ben és telefonon lehetett másfél évig - azaz 2007. július 6-áig szavazni. A szervezők tájékoztatása szerint több mint kilencvenmillió szavazat érkezett a 18 hónap alatt.
  • A csodaesélyesek listája
  • A szervezők májusban kiemelték a huszonegy csodálatos építményt felvonultató listából az egyiptomi piramisokat, ezzel kedvére téve a kissé morcos egyiptomi hatóságoknak. Az észak-afrikai ország műemlékvédelmi hivatala, illetve a kulturális miniszter korábban azt kifogásolta, hogy miért kell az egyetlen még meglévő ókori csodának egy efféle szavazáson megmérkőznie.
    Klikk a képre!
    A tiszteletbeli csoda: a gízai piramisok
  • Az eredményhirdetésnek megadják a módját szervezők. A grandiózus esemény lisszaboni idő szerint este fél tízkor kezdődik, a két és fél órás műsorban több híres-neves vendég is megjelenik: a meghívottak közt van például Neil Armstrong élő űrhajóslegenda, Chaka Khan, Jennifer Lopez neves énekesnők, Jose Carreras operaénekes, sztártenor, valamint Cristiano Ronaldo portugál labdarúgócsoda is.


    A két műsorvezető

    Az est házigazdája két mozicsillag, a brit Ben Kingsley és az amerikai Hillary Swank lesz.

  • A szavazás során havonta adtak ki a szervezők részeredményeket a versengés állásáról. Utoljára június 7-én jelent meg ilyen részeredmény, amit szinte azonnal vissza is vontak azzal, hogy akkora mennyiségű szavazat érkezik be folyamatosan, hogy követhetetlenül változik az állás. Az utolsó kiadott, majd visszavont (de általunk még időben lementett) állás szerint a következő építmények szerepeltek az alsó tízben:


  • A június eleji állás szerint az alábbi építmények szerepeltek a mezőny első felében:


  • A kínai tudományos akadémia májusban a Nagy Fal tömeges támogatására buzdította a világ legnépesebb és az internetezők számát tekintve is egyik vezető országának lakóit a következő érveléssel: "2000 éve, amikor a görögök megnevezték a világ hét csodáját, a Nagy Falnak nem volt sansza, és rendkívül sajnálatos lenne, ha most is eljátszaná az esélyt".

    Az 1,3 milliárd lakosú Kínában 144 millió internetező van. A szervezők szerint a játék során csaknem 100 millió szavazat érkezett. Remélhetőleg a közeljövőben kiszivárog majd pár adat arról, hogy mely országokból érkezett a legtöbb szavazat.

  • A szavazást egy svájci magánalapítvány, a "New 7 Wonders Foundation" bonyolította le. Az alapítvány vezetője, Bernard Weber arra hivatkozott, hogy az ókori világ hét csodájából csak az egyiptomi piramisok maradtak fenn, ezért jött el az idő "a világ hét új csodájának" kiválasztására. Az évezredek során elpusztult hat ókori csoda: Szemiramisz babiloni függőkertjei, az olümposzi Zeusz-szobor, az epheszoszi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi mauzóleum, a ródoszi Kolosszus és az alexandriai világítótorony.
  • Lassan fél tíz felé jár az idő Lisszabonban. Portugália legnagyobb stadionjában, az Estadio da Luz-ban emlékezetes műsorra készülődnek.

    Az eredményhirdetés helyszíne
  • Az olimpiai nyitóünnepségekhez hasonlatos külsőségek között kezdődött meg a lisszaboni csodás este.