Véget érhet a magyar-román pálinkaháború

2003.02.25. 13:29
Románia megelégszik azzal, hogy a cujkát ismerjék el román termékként - írja az Adevarul című román napilap. Ha ez valóban így van, akkor Magyarország nem keveredik Romániával pálinkaháborúba. Korábban Bukarestben felháborodással fogadták, hogy Magyarország a pálinka sajátos magyar termékként való elismerését kérte az Európai Uniótól.
A jelek szerint Románia nem kíván folytatni Magyarországgal "pálinkaháborút", megelégszik azzal, hogy csak a cujkát ismerjék el román terméknek - írta kedden a román Adevarul című napilap. Az Adevarul szerint a háború végét az mutatja, hogy a román kormány a gyümölcstermelésről készülő törvény tervezetében rögzítette: csak a cujka számít román szeszesitalnak.

A cujkát kizárólag szilvából főzhetik és földrajzi származása, valamint alkoholfoka alapján lehet majd besorolni. A jogszabály előírja a forgalmazóknak, hogy milyen vidékeket tüntethetnek fel a címkéken. A más gyümölcsből lepárlással készült szeszesitalokat rakiu néven lehet majd forgalmazni.

Románia tavaly novemberben nagy felháborodással fogadta, hogy Magyarország a pálinka sajátos magyar termékként való elismerését kérte az Európai Uniótól. Adrian Nastase miniszterelnök utasítására minisztériumközi válságstáb alakult, a román szeszgyártók országos szövetsége (GARANT) pedig bejelentette, hogy kész perbe fogni az Európai Uniót a román termelőknek okozott súlyos anyagi veszteség miatt.

A GARANT elnöke a múlt héten azt közölte, hogy Magyarország vereséget szenvedett: az Erdélyben főzött pálinkát továbbra is palinca néven lehet forgalmazni. A GARANT elnöke szerint pálinkát Ausztria egyes területein is lehet készíteni, mivel a pálinka nem magyar, hanem az egykori Osztrák-Magyar Monarchia egyes térségeire jellemző termék.

Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a pálinka márkanév alatt csak magyar termékeket lehessen értékesíteni, de az igaz, hogy az erdélyi területeken - sőt Bánátban is - komoly hagyományai vannak a házi pálinkafőzésnek - nyilatkozta még novemberben Barabás Attila, a Győri Likőrgyár Rt. vezérigazgatója.